Jó teljesítményt nyújtva nyertük legutóbbi bajnoki meccsünket Szegeden, pedig ismét új játékossal, a visszatérő Isaiah Philmore-ral álltunk fel, aki rögtön az első meccsén megmutatta, milyen fontos láncszem lehet a csapatban. Azóta eltelt több mint egy hét, a társaság még többet gyakorolhatott együtt, és remélhetőleg az Oroszlány ellen is jó játékkal rukkol ki, immár hazai környezetben.
A vendégek jelenleg 12. helyen állnak a 14 csapatos mezőnyben, hat győzelmük mellett 15 alkalommal kaptak ki. Keretük idény közben is változott, de egyértelműen az idegenlégiósok dominálnak. Az egyaránt tengerentúli hátvéd, Duane Wilson és James Bishop közel húsz pontot átlagol meccsenként, a palánk alatti emberek, Noah Dickerson és Stefan Kenic is jó számokat tudhat magáénak. A magyar magból a rutinos Ruják Andrást kell kiemelni, de Illés Máté, vagy éppen saját nevelésünk, Balsay Ádám is tud kellemetlen perceket okozni.
A két csapat oroszlányi mérkőzésén elrontottuk a végjátékot és végül 97–93-ra kikaptunk. Remélhetőleg Philmore visszatérésével az ilyen helyzetekben is erősebb lesz a társaság.
„Kiválóan érzem magam újra Fehérváron, mintha hazatértem volna, a város és a klub a második otthonommá vált – mondta amerikai centerünk. – Tisztában voltam vele, hogy a csapatunk nem ott áll a tabellán, ahol szeretne, így az a célom, hogy segítsek az előrelépésben. Szegeden máris pályára léphettem és igyekeztem valami pluszt, még több energiát a pályára vinni, örülök, hogy győztes meccsen tértem vissza. Pénteken remek lenne újra nyerni. Nincs rossz csapatunk, csak ki kell aknázni a benne rejlő lehetőségeket, és erre az Oroszlány elleni mérkőzés is remek lehetőség lehet, meg kell mutatnunk a karakterünket.”