Tyler Thomas 24 éves, 191 centiméter magas hátvéd. New Yorkban született, ott is nőtt fel, aztán a Connecticutba, a Sacred Heart egyetemi csapatba került, ahol második évében már 19.1 pontot átlagolt. Thomas ezután úgy döntött, iskolát vált és a Hofstra együttesében folytatta pályafutását ahol első idényében 16.5 pontos átlaggal kezdett, az előző évadban már 22.5 lett belőle, 5.2 lepattanóval és 3.3 gólpasszal, 37 százalékos hatékonysággal a hárompontos vonalon túlról.
„Tyler Thomas igazi „kombó”, rengeteg lehetőség van benne – mondta új szerzeményünkről vezetőedzőnk, Alejandro Zubillaga. – Talán szüksége lesz némi időre, hogy hozzászokjon az európai kosárlabdához, de a pályán nagyszerű döntéseket hoz és fontos szereplője lehet a csapatunknak. A keretünk kész, négy légiósunk lesz, a magyar magot Vojvoda, Filipovity, Krivacsevics, Németh Ákos, Kass és Fazekas alkotja majd kiegészülve tehetséges akadémistáinkkal. Úgy gondolom, jó keretünk lesz, igyekszünk bizonyítani, küzdeni, fejlődni, hogy jó szezonunk legyen.”