A második negyedben még 22 ponttal is vezettünk, de a második félidőben egyre jobban elfáradtunk, végül hősies küzdelemben, a ráadásban győzött az NHSZ-Szolnoki Olajbányász, és egy győzelemre került a döntőtől.
ARCONIC-ALBA FEHÉRVÁR – NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 109–110 (37–18, 23–30, 18–23, 16–23, 15–16) – hosszabbítás után
Székesfehérvár, 1700 néző. Vezette: Cziffra, Mészáros, Győrfy
FEHÉRVÁR: Chambers 15/6, Roberts 16/3, Barnett 13/3, Balogh M., Dickey 15. Csere: Vojvoda 40/18, Kass, Philmore 10, Takács Milán, Takács Martin. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga.
SZOLNOK: Jovanovics 24/6, Eads 17/6, Lukács 16/6, Thomas 10, Wiggins 23. Csere: Durham 10/6, Pongó Máté 9/6, Rudner 1, Pallai. Vezetőedző: Oliver Vidin.
Kipontozódott: Dickey (45. p.), Barnett (45.), illetve Thomas (35.), Eads (37.),
A harmadik csata mindig fontos. Ezúttal azért küzdött mindkét csapat, hogy meccslabdához jusson azok után, hogy hazai pályán egyaránt nyerni tudtak, ezúttal pedig mi voltunk itthon és az idényben még senki nem tudott felülmúlni minket az Alba Regia Sportcsarnokban.
A fehérbe öltözött szurkolóink hathatós buzdítása mellett elképesztő lendülettel és hatékonysággal startolt csapatunk, hat perc után 20–10-re vezettünk, James Dickey kezdte, Anthony Roberts folytatta a pontgyártást, majd a padról beszálló Vojvoda Dávid jelentkezett öt ponttal. Közben a védekező oldalon látszott, hogy semmit nem akarunk ingyen adni a szolnokiaknak, akik hasonlóan szenvedtek akár a helyzetbe kerülésért is, ahogy mi pár nappal ezelőtt a Tiszaligetben. Isaiah Philmore pillanatai következtek, hat pontot szerzett sorozatban, a 9. percben pedig Vojvoda remek triplája után már 32–13-ra vezettünk. Ezután Lukács Norbert egy távolival zárta le az Olaj rossz sorozatát, a másik oldalon Roberts szinte a „világ végéről” talált be, de Lukácsé lett az utolsó szó (37–18).
A második negyedet négy ponttal kezdte az Olaj, de jött Dickey zsákolása és Siyani Chambers hármasa, végül Philmore ziccere után 44–22-re vezettünk. Vojvoda a teljes mezőny fölé nőtt, folyamatosan támadta a gyűrűt és gyakran csak faulttal tudták megállítani, a büntetőket viszont nem volt hajlandó kihagyni. A játékvezetők így is minket dekoráltak ki jobban személyi hibákkal, Jordan Barnett alig tartózkodhatott a parketten, de Balogh Mátéra is rájárt a rúd, nem alakulhatott ki folyamatos játék. A 16. percben még 56–35-re vezettünk, a félidő hajráját viszont a Sztrahinja Jovanovics vezérelte Szolnok nyomta meg jobban és csinált egy 13–4-es sorozatot, így vezettünk tizenkettővel a nagyszünetben (60–48).
Nem törte meg a pihenő az Olaj lendületét, hiába szerezte Roberts a harmadik negyed első pontjait, Eads kettő és Wiggins egy duplája azt jelentett, bejött mínusz tíz alá a vendégcsapat, sőt, Lukács alapvonali befutása után dobott közelije már csak hat volt ide (62–56). Teljesen új meccs kezdődött, Thomas duplája már azt jelentette, hogy tovább apadt az előnyünk, nagyon kellett Vojvoda újabb triplája. Szorosan haladtunk elől, de mindkét csapat fáradni látszott, (78–71).
Durham triplájával kezdődött a negyedik negyed, majd Philmore a másik oldalon mindkét büntetőjét kihagyta. Ezúttal Chambers köszönt be jókor távolról. Sajnos mi tűntünk fáradtabbnak, ami korábban beesett, az most kiszédült a gyűrűből, a 33. percben pedig Durham megint betalált és már csak kettő pont volt közte (81–79). Chambers adta el a labdát, az Olaj pedig futott, amelynek a végén Wiggins egyenlített (81–81). Itt sem volt vége, Dickey kihagyott közelijét Pongó bosszulta meg egy hármassal, a 34. percben vette át a vezetést a vendég együttes (81–84). Elfogyott minden szerencsénk, hat perccel a vége előtt Roberts sérült meg és ballagott be az öltözőbe fájdalmas arccal. Az rövid jó pillanatokat hosszabb kihagyások követték nálunk, az Olaj büntetett és négy perccel a vége előtt öttel vezetett (86–91). Nem parádézott a Szolnok, viszont mi egyértelműen rossz döntéseket hoztunk, két perccel a vége előtt Jovanovics triplája mélyütéssel ért fel (88–94). Hamvainkból feltámadva Barnett büntetői, Vojvoda, majd ismét Barnett szép betörése után az utolsó percben egyenlő lett az állás (94–94). Sőt, a vezetésért támadhattunk, de Chambers triplája lejött a gyűrűről, aztán az Olaj nem tudott dobóhelyzetig jutni, Chambers pedig a dudaszó pillanatában 10 méterről megpróbálta, sikertelenül, jöhetett a hosszabbítás.
Elképesztő izgalmak, fordulatok következtek. Vojvoda duplájával vezettünk, majd jött az Olaj, Durham triplájára viszont Vojvoda felelt. Sőt, Dickey közelijével vezettünk, de jött Pongó egy hármassal és amíg mi kihagytuk a helyzeteinket, addig Wiggins és Jovanovics büntetői szinte kilátástalan helyzetbe sodortak minket (103–107) és ekkor már Dickey is kipontozódott. Chambers 2+1-es akciója élesztette a reményeket, de Jovanovics megint bedobta mindkét büntetőjét. Nem adtuk fel, hét másodperccel a zárás előtt Barnett bedobta a tripláját, egyenlítettünk (109–109). Egy dobása maradt a szolnokiaknak, az időkérés után Jovanovics alig találta el a gyűrűt, a labdát Wiggins kaparintotta meg, Barnett blokkolta a kísérletét, a játékvezetők négy tizedmásodperccel a vége előtt szabálytalanságot láttak, a mieink egyértelműen vitatták a fújást. Wigginst ezt nem érdekelte, bedobta az első büntetőjét, szűk két másodperc viszont nem volt elég arra, hogy kosarat dobjunk, a Szolnok elvette a pályaelőnyünket.
Nincs más választás, valahogy hétfőn nyerni kellene idegenben.
NYILATKOZATOK
Alejandro Zubillaga: - Remek mérkőzés volt, de nem szeretnék beszélni az utolsó szituációról. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hiszen ezen a meccsen is a végsőkig küzdöttek a győzelemért. Az idénynek még nincs vége, harcolunk amíg lehet. A csapatunk tiszteletet mutat mások felé, remélem, hogy ezt a tiszteletet mi is megkapjuk egy másik csarnokban is, hiszen ez egy játék, nem pedig háború.
Oliver Vidin:- Gratulálok mindkét csapatnak, az Alba a végsőkig harcolt, de mi nem adtuk fel. Igazi karaktert mutatott a csapatunk, hiszen mínusz 22 pontról jöttünk vissza a mérkőzésbe. Az előző meccsen Lukács Norbert volt a mi kulcsemberünk, és ezen a találkozón is kiemelkedően teljesített. Büntetőzésben pontosabbnak kell lennünk, bár a fehérváriak is sokat hibáztak a vonalról. A második félidőben jóval nagyobb energiával jöttünk ki, ennek ellenére a statisztikai mutatókban nagyon kicsi különbség volt a csapatok között. Kemény összecsapás volt, a következő mérkőzésre őrült hangulatot próbálunk teremteni a csarnokban, remélem ez sokat fog segíteni.
Siyani Chambers: - A szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek, és bízunk abban, hogy sokan elkísérnek bennünket Szolnokra. Az idény még nem zárult le, hasonló energiával, küzdéssel, és harcossággal szeretnénk majd olyan játékot mutatni, amit itt láthattak a drukkerek az első félidőben. Ebből tudunk mi is erőt meríteni!
Lukács Norbert: - Végig kiélezett, hatalmas mérkőzés volt, melyet nagyon jól kezdett az Alba, és el is ment húsz ponttal. Tudtuk azt, hogy elérkezik az idő, amikor vissza tudunk jönni, és a második félidőben ez sikerült is. A végén faultproblémáink is voltak, de dicséretesen küzdöttünk, és meg tudtuk nyerni a találkozót. Nem fejeztük be a munkát, még egyszer győznünk kell.