Kőkemény csatában nyertük meg az elődöntő első felvonását hazai pályán az NHSZ-Szolnoki Olajbányász ellen (92–83), kedden pedig kettőre növelhetjük előnyünket a Tiszaligetben, az egyik fél harmadik győzelméig tartó sorozatban. Ha lehet, ez még nehezebb feladat lesz.
Szolnokon is mindenki tisztában van vele, ha kedden nyerne az Alba otthonukban, már-már kilátástalan helyzetbe kerülnének, 0–2 után kellene egymás után három győzelmet aratni – abból kettőt pedig Fehérváron. A nyomás így sokkal inkább az Olajon van, persze a hangos szurkolótábor segítsége, a forró hangulat sokat jelenthet számára. Éppen ezért szükséges nálunk, hogy játékosaink higgadtak maradjanak, kizárják a külső körülményeket, és legalább úgy teljesítsenek, mint a felek alapszakaszbeli szolnoki meccsén, amikor 97–81-re sikerült nyernünk.
Azt azért már szombaton a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy ez az Olajbányász már teljesen más csapat, mint az akkori volt, megmutatta, hogy képes távolról kimagasló százalékkal találni, a palánk alatt pedig a 18 pontig és 13 lepattanóig jutó Demajeo Wiggins iszonyatosan kemény ellenfél.
„Lényegében egy háborúnak is beillett a sorozat első felvonása, a Szolnok nagyon egységes, fizikailag erős, remek riválisnak bizonyult – idézte fel a történteket centerünk, James Dickey. – Szerencsére megfogadtuk edzőnk tanácsait és most is hiszünk a meccstervünkben, remélem, végre tudjuk hajtani, amit elterveztünk. Szombaton kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy a második félidőben feljavult a védekezésünk, hibára sikerült kényszeríteni az ellenfelet, amely nem is tudott annyira pontosan dobni már. Tudjuk, hogy ismét nehéz csata vár ránk, a szolnoki közönség nagyon hangos, de szeretnénk ismét győzni.”
Dickey-hez hasonlóan Siyani Chambers is tisztában van a második mérkőzés jelentőségével.
„Tudtuk, hogy nehéz párharc vár ránk, az Olaj megnyerte a negyeddöntős mérkőzéseit, illetve a Magyar Kupát is – kezdte amerikai irányítónk. – Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy az idényben eddig hány mérkőzést nyertünk, csak a következő feladatra kell koncentrálni. A kemény védekezés mellett a lepattanókat is jól kell szednünk és nem ártana, ha a dobásaink is a helyükre kerülnének. Sokat köszönhetünk a szurkolóinknak, akik itthon és idegenben is kitartóan támogatnak minket, nagy szerepük van abban, hogy a harmadik negyedeket rendre meg tudjuk nyomni, kellően felpörgetnek a szünet után. Persze az a legfontosabb, hogy az egész mérkőzésen hasonló intenzitással játsszunk.”
Az elődöntő második mérkőzése kedden, 18 órakor kezdődik, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.