Hat évet töltött Szolnokon, tavaly nyáron Olaszországba szerződött, az élmezőnybe igyekvő Reggio Emilia gárdájához. Márciusban bontott szerződést a taljánokkal, kedden pedig bejelentettük, hogy a kiváló bedobó hozzánk kötelezte el magát, három esztendőre.
- Az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező együtteshez kerültem. Nehéz év van mögöttem, ugyanis a Pallacanestro Reggiana együttesében nem úgy alakultam a dolgaim, ahogy terveztem. Fehérváron bizonyítani akarom mindenkinek, nem felejtettem el kosárlabdázni. Szeretnék főszereplő, vezér lenni, akitől tanulhatnak a fiatalok – mondja Vojvoda Dávid.
- Az Alba az elmúlt két évben nem úgy szerepelt, ahogy a drukkerek elvárják, az előrelépésben nyilvánvalóan főszerep jut neked.
- A 2018-19-es idényben még itthon játszottam, az utóbbi hónapok hazai történéseit is figyelemmel követtem. Előbbi szezon egyértelmű kudarc volt, a nemrég zárult idényhez képest a gárda előrelépett, a 6. helyen várta a folytatást. Az már nem derül ki, a fiúk miként végeztek volna. Nagyon remélem, visszakerülünk a megfelelő helyre, minden évben a bajnoki aranyéremért és a kupagyőzelemért fogunk küzdeni, ebből következően természetesen szeretnénk minden évben kilépni a nemzetközi porondra. Úgy gondolom, olyan csapatunk lesz, amely ezt meg tudja valósítani. Várom, hogy elkezdődjön a felkészülés, de azt senki nem tudja, erre mikor indulhatnak az edzések.
- Nem kerültél idegenek közé, több társadat jól ismered a válogatottból.
- Markovic Luka klubtársam is volt, egy évet játszottunk Szolnokon, Csorvásival a válogatottban szerepeltem közösen. A két fiatal, saját nevelésű játékossal, Takács Milánnal és Lukács Norberttel is készültem együtt, a nemzeti együttes edzőtáborában. De rajtuk kívül is akadnak még fiatalok, akik bármikor bedobhatók a mélyvízbe, nekik sokat kell játszaniuk, hogy rutint szerezzenek. Szerintem kellő időt kapnak a bizonyításra a folytatásban is. Úgy gondolom, kellően erős magyar maggal rendelkezünk, az ügyvezető és az elnök úr arról tájékoztatott, tervezik meghatározó magyar játékos és természetesen légiósok szerződtetését, meggyőződésem, sikeresek leszünk. Nagyon fontos a minőség a külföldiek tekintetében, valamint az is döntő, hogy megfelelő edző üljön a kispadra. Olyan szakember, akinek az elképzelései egyeznek a klub filozófiájával. Meggyőződésem, minden részletet mérlegelve, körültekintően járnak majd el a klub irányítói.
- A hírek szerint több hazai klub is keresett. Mi volt a döntő érv az Alba mellett?
- Érdeklődött néhány egyesület, ám amikor sikerült felbontanom a szerződésemet Olaszországban, közöltem az ügynökséget vezető menedzserrel, aki engem is képvisel, hogy Fehérváron szeretnék kosárlabdázni. Az utóbbi években többször kerestek, most jött el az idő, hogy kék-fehérben folytassam a pályafutásomat. Beszéltem Simon Balázzsal és Balássi Imrével, tetszett, amit felvázoltak, úgy éreztem, ebben az építkezésben részt akarok venni. Simivel két évet együtt játszottam Szolnokon, valamint egyet a válogatottban. Kisgyerekként pedig szokszor láttam kosarazni szülővárosunkban, Kaposváron. Egyébként mindig kiélezett, parázs hangulatú mérkőzéseket vívtam a Gáz utcában ellenfélként, jó hangulatú a fehérvári csarnok, élmény itt kosárlabdázni, főleg, ha megtelik. Remélem, erre gyakran kerül sor az új szezonban. A város nagyon szép, központi helyen fekszik, minden adott, hogy remekül érezzem itt magam a családdal. Úgy érzem, most ez volt a tökéletes megoldás.
- Az elmúlt hét hónapot Észak-Olaszországban töltötted. Nemrég megjegyezted, közel nem kaptál annyi bizalmat, amennyit elvártál volna.
-Mondhatnám azt, mennyire remek volt minden Reggio Emiliában, de nem lenne igaz. Nem volt jó szezonom. Nagyon sok dolgot nem értettem, ami körülöttem történt. Mielőtt kiszerződtem, egyszerűnek tűnt minden. Az edzővel előzőleg többször beszéltem telefonon, mindig elmondta, számít rám, közölte, figyelte a játékomat, felkészült belőlem, pontosan tisztában van az erényeimmel, melyek azok a képességek, amelyek birtokában vagyok, ezáltal az ő csapatát is jobbá tehetem. Kiutaztam, egy héttel később ismét leigazolták a posztomra azt az amerikai kosarast, aki az előző idényben az utolsó hét meccsen 22 pontot átlagolt, gyakorlatilag ő tartotta a gárdát a legmagasabb osztályban. Akkor már tudtam, pados leszek, plusz később szerződtettek Milánóból egy 203 centi magas bedobót, az egyik legnagyobb olasz tehetséget. Továbbá volt még egy fiatal, aki már öt éve őket erősíti - eddig nem jöttek ki a képességei -, valamint egy idősebb irányító, szóval minden poszton több riválisom akadt. Az edző ragaszkodott az alapcsapatához, átlagban húsz percet játszottam, ami nem rossz az olasz bajnokságban. Emiatt nem kell szégyenkeznem. Azonban nem használtak eleget. A kezdő adott volt, én a második ötösben jutottam szóhoz, alig akadt rádobásom, ami furcsa volt a hazai évek után. Volt négy győztes meccsünk zsinórban, amikor remekül ment, 15, 20, 20 és 13 pontot dobtam csereként, mégis mindig a padon kezdtem a találkozókat. Az edző egyszerűen nem találta a helyem. A kevesebb játéklehetőség hatást gyakorolt az önbizalmamra.
- Nyilván visszaesett.
- Méghozzá jelentősen. Ezt a legjobban a válogatott utóbbi mérkőzéseken éreztem, a szlovének és az ukránok elleni selejtezőn. Amikor az Olajban játszottam, átlagban harminc percet, nagy önbizalommal léptem pályára a nemzeti együttesben is. Az olaszoktól hazatérve – pedig komolyabb bajnokságban mérkőztünk erősebb gárdákkal – ez megváltozott. Amíg itthon szerepeltem, ha válogatottal esélyesebbnek vélt együttesekkel találkoztunk, akkor sem ijedtem meg, kaptam a labdát, tettem a dolgom. Az elmúlt időszak nem tett jót az önbizalmamnak, ami érezhető volt a teljesítményemen, az edző nem tudott mit kezdeni velem. Gyakran álltam a sarokban és vártam a labdát, hogy néha dobhassak. A játékperceim egyre csökkentek az utolsó meccseken, húsz percről 17-re,16-ra, 15-re, a rádobások is alig néhány kísérletre redukálódtak. A záró négy találkozón háromszor dobtam 10 és egyszer 11 pontot, nagyon kevés lehetőségből. A sportigazgató és az általános igazgató egész évben támogatott, ők nem is értették, miért nem kapok több bizalmat. Többször szóltak a szakvezetőnek, próbáljon többet, másként használni. Ezek után a tréner edzéseken más feladatokat bízott rám, bajnokin például kezdtem irányítóként, majd megint következett a kispad. Tiszta a lelkiismeretem, mindent megtettem, tükörbe tudok nézni.
- Szezon közben nem fordult meg a fejedben, hogy váltasz?
- Volt egy holtpontom, amikor a kupában mindössze 14 percet kaptam, de azt tudtam, az idényt végigcsinálom. Az olasz bajnokság nagyon erős, fizikális, gyors is, döntően jobb játékosokkal, légiósokkal, mint a hazai mezőnyben. Nyilván erősebb, mint az NB I, de azt kell mondanom, a magyar pontvadászatot sem lehet lekezelni. Egyre több légiós mondja, hogy komolyak a küzdelmek, jók a csapatok. Nagy kérdés, a gazdasági válság miatt milyen források állnak a klubok rendelkezésére, remélem, nem lesz gond egyetlen egyesületnél sem. Tavaly nyáron két évet írtam alá, azonban a koronavírus keresztülhúzott mindent. Amikor kiderült, hogy a bajnokság nem folytatódik, ahogy a magyar, az olasz klubok is azonnal kezdeményezték a szerződések felbontását, hogy meccsek hiányában ne termeljék a veszteségeket. Korrektül elváltunk, kifizették a 2019-20-as szezonra vonatkozó hónapokra kialkudott jövedelmet hetven százalékát és felbontottuk a megállapodást. Ha nincs a járvány, idén nyáron akkor is távozhattam volna, ha valaki kifizeti a szerződésemben szereplő kivásárlási összeget. Azonban ezzel már nem kellett foglalkoznia az új klubomnak és nekem sem. Az utolsó néhány hét különösen nehéz volt Olaszországban, a karanténban. A családdal hazatértem a februári selejtezőkre, majd nélkülük utaztam vissza február 25-én. Edzettünk még néhány napot, nem lehetett tudni, miként alakul a folytatás. Bolognában léptünk volna pályára március 2-án, előtte éjfélkor jött az üzenet, hogy elmarad, mindent törölték, karantén alá helyezik az országot. Maradt a bezártság, egy hónapot egyedül töltöttem egyedül Reggio Emilia belvárosában, a bérelt lakásban. Kihalt volt minden, én is csak boltba jártam le. Szép volt a város, amely 180 ezres, olasz léptékkel ez nem számít nagynak, viszont jó helyen fekszik, közel van Bologna, alig 45 perc, Parma 25 perc, Velence két óra, Milánó még kevesebb. Ha volt egy szabadnap, vagy kettő, könnyedén elmentünk kirándulni, igyekeztünk mindent megnézni. Örülök, hogy a legtöbb dolgot sikerült is, e tekintetben nem maradt hiányérzetem. Április 4-én jöttem haza, két hetet karanténban töltöttem a Balatonon, a nejemmel és a kisfiammal csak április 18-án találkozhattam. Ez sem volt könnyű időszak, de legalább már itthon voltam. Balatonmáriafürdőn egyedül töltöttem a napokat, a szüleim háromnaponta jöttek Kaposvárról és élelmiszert hoztak. Letették a ház elé, ennyi volt a kapcsolatom a külvilággal.
