Simonnal ismerősként üdvözölték egymást. Lassan másfél évtizede a szakvezető két éven át a belga Antwerp Giants együttesét dirigálta, kétszer megnyerte a kupát együttesével, bár bajnokságot nem nyert, a pontvadászaton is ott volt mindkétszer a közvetlen élmezőnyben.
- Simonnal anno ellenfélként találkoztunk, emlékszem rá, mozgékony irányító volt, a Leuven erőssége. Akkoriban természetesen nem gondoltam, hogy később együtt dolgozunk majd, Magyarországon. Örülök, hogy itt lehetek, az utóbbi napokban hirtelen gyorsultak fel az események. Magyarországot jól ismerem, többször jártam itt edzőként, de nem klubcsapattal, hanem a válogatottal vívtunk felkészülési mérkőzéseket. Tudom, a Bnei Herzliya 2017 őszén kétszer találkozott az Albával, a FIBA Europe Cup sorozaton, a csoportkörben, de nem én voltam a csapat edzője, később ültem le náluk a kispadra.
- Amikor az izraeli válogatottal hazánkban járt, gondolta, hogy majdan klubedzőként vállal szerepet a magyar kosárlabdában?
- Akkoriban ilyesmiben nem gondolkodtam. Hirtelen gyorsultak fel most az események, az utóbbi fél évben nem dolgoztam, a nyáron lejárt a szerződésem a Bnei Herzliya együttesénél, volt ajánlatom, nem akartam mindenáron dolgozni. Akadt feladatom bőven, mondhatom, nem unatkoztam, dolgoztam tévés kommentátorként a bajnoki meccseken, tanítottam az egyetemen, a kosárlabdaedzők képzésében vettem részt, valamint dolgoztam a nemzetközi szövetségnél, a FIBA-nál elemzőként. Tavaly nyáron az ő megbízásukból Tokióban jártam, a 2020-as, nyári ötkarikás játékok helyszínén. Az utóbbi hetekben viszont úgy éreztem, ha megfelelő ajánlatot kapok, elgondolkodom. A tárgyalások megkezdése után természetesen elkezdtem utánanézni a magyar bajnokság történéseinek, igyekeztem információkat szerezni az új klubomról. Simon Balázzsal többször beszéltem, elmondta, mi az elvárás velem szemben.
- Miről tájékoztatta az ügyvezető?
- Arról, hogy az ország egyik legsikeresebb klubjához kerülök. Közölte, a négy közé jutás a cél, ezért is szerződtettek. Keményen fogunk dolgozni, lépésről lépésre haladunk. Tudom, két nap múlva, pénteken hazai bajnoki vár ránk. Fél éves szerződést írtam alá, abban maradtunk, ha kölcsönösen elégedettek leszünk, beszélünk a folytatásról. Az ügyvezető elmondta, a három legjobb magyar csapat léphet ki a nemzetközi porondra az ősszel, egyértelműen ez a célja az egyesületnek. Szóval tisztában vagyok a velem szemben támasztott elvárásokkal.
- Hazájában sztáredzőként kezelik, ami nem is meglepő, hiszen 2016-ban bajnoki címet nyert a két nagycsapatot, a Hapoel Jerusalemet és a sokszoros BL-győztes, 2014-ben az Euroligában is diadalmaskodó Maccabi Tel Avivot megelőzve.
- Ez valóban különleges év volt, az aranyérem után engem választottak hazámban az év edzőjének. A világhálón rosszul szerepel, nem a Hapoel Eilat, hanem a Rishon LeZion gárdájával nyertem bajnoki címet, 2016-ban. Előzőleg, Eilaton is sikeres volt a munkám, a klub történetének legjobb eredményét értük el, de az aranyérmet nem velük szereztem. A Rishonnak szerzett arany azért különleges, mert a két nagycsapatot, a Maccabi Tel Avivot és a Hapoel Jerusalemet valóban ritkán előzik meg Izraelben.
- Ez volt edzői karrierjének legszebb pillanata?
- Ezen még nem gondolkodtam. Az egyik legszebb élmény feltétlenül. Európában is szívesen dolgoztam, a holland Amszterdam együttesét két részletben, összesen négy évig dirigáltam, háromszor lettünk bajnokok. A belga Antwerp Gians csapatával kétszer nyertünk kupát, szintén jól szerepeltünk a bajnokságban is. Voltam vezetőedző a Maccabi Tel Avivnál, ami kevés edzőnek adatik meg, valamint nagyszerű időszakot töltöttem az izraeli válogatott élén, 2009-től 2014-ig dolgoztam szövetségi kapitányként. Kétszer jutottunk ki az Európa-bajnokságra, 2011-ben Litvániában, 2013-ban Szlovéniában is parkettre léptünk. Nem szerepeltünk rosszul, a pontos helyezésünkre azonban már nem emlékszem. Az élcsapatok közé nem sikerült bejutnunk. Bár rendkívüli kosaras kultúrával, hagyományokkal rendelkezünk, azért tudomásul kell venni, kis ország vagyunk, az is nagy szó, ha kijutunk az Európa-bajnokságra, azt is komoly sikerként könyveli el mindenki. Ahhoz, hogy ezt elérjük, a 2010-es és 2012-es selejtezők során, hazai pályán le kellett győznünk a szerbeket, a franciákat és az olaszokat. Elképesztő hangulatban, telt ház, 11 ezer néző előtt vívtuk a meccseket, talán mondanom sem kell, ezek a találkozók életre szóló élményt jelentenek. Világsztárok sora szerepelt az ellenfeleknél, a szerbeknél többek között az elképesztő játékintelligenciával rendelkező, talán élete formájában levő irányító, Milos Teodosic is pályára lépett.
