Öt esztendőt húzott le a helléneknél, az Aries Trikala, az Aris Thessaloniki, a Kymi Seajets, a Panionios B.C. és a Kolossos Rodou gárdájában, mielőtt a Gáz utcába szerződött. Szerb centerünk, Slaven Cupkovic optimistán várja a pénteki bajnoki rangadót, a Szolnok elleni, 20 órakor kezdődő nyitómérkőzést. A második, Szeged elleni edzőmeccsen combizom-sérülést szenvedő, 207 centire nőtt, 105 kg súlyú kosaras a többhetes kényszerpihenő után az utóbbi edzőmeccseken egyre jobb teljesítményt nyújtott. A hétvégi, soproni Krasznai Kupa bronzmeccsén 12 pontot jegyzett a szlovák bajnokságban érdekelt Rieker Komárno ellen.

- Minden a legnagyobb rendben. Nem vagyok sérülékeny, ezért is viselt meg, hogy a Szeged elleni, második edzőmeccsen, nem sokkal a kezdés után, az egyik akciónál a vendégek palánkja alatt meghúzódott a combizmom. Pihenő következett, majd kezelések és rehabilitáció, aztán visszatérhettem a pályára. Ezzel nem árulok el titkot, sportoló számára nagyon rossz érzés a lelátóról nézni a társakat.

- Legutóbb Rodosz szigetén szerepeltél, mi hozott Fehérvárra?

- Szerettem Görögországban élni és kosárlabdázni, úgy gondoltam, eljött a váltás ideje. A családom szempontjából is, a kislányom hat éves, Szerbiában most kezdte az iskolát. A nyáron meglátogattak, amikor Kecskeméten játszottunk edzőmeccsen, megnézték a találkozót. Fehérváron még nem jártak, ahogy a lányom belerázódik a suliba, jönnek majd ide is. Én Bosznia-Hercegovina déli részén, Mostarban, szerbek lakta területen születtem, majd Kraljevóba költöztünk a családdal, ott kezdtem kosárlabdázni. Átutazóban többször jártam Magyarországon, főként ha Bécsbe igyekeztem, de az igazság az, soha nem álltam meg itt.

- A magyar kosárlabdáról rendelkeztél információkkal?

- Igen, de részletekbe menően nem. Akadnak honfitársaim, barátaim, akik itt szerepeltek, például a Szegedet három éven át erősítő Nenad Sulovic sokszor mesélt az itteni bajnokságról. Az edzőmeccseket követően jók a tapasztalataim, úgy gondolom, erős bajnokságba érkeztem. Fehérváron remekül érzem magam, profi klubhoz kerültem, ahol adottak az eredményes szereplés feltételei. Jó a hangulat, az edző és stábja nagyon jó munkát végez, ami meggyőződésem, az eredményekben is megmutatkozik. Amikor egy játékos megérkezik új állomáshelyére, általában elmondja, minden kiváló, mindenki barátságos és segítőkész, az edző és stábja pedig nagyszerű munkát végez. Én azonban ezt komolyan is gondolom, nem a levegőbe beszélek. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy a tétmeccsek csak most következnek, az azonban biztató, hogy a tíz előkészületi meccsünkből kilencet magabiztosan nyertünk. A szívvel és a lélekkel nem lesz baj, nagyon fogunk küzdeni egymásért a bajnoki találkozókon.   

- Feltétlenül könnyebbség, hogy akad honfitársad, az irányító, Marko Ljubicic, akivel az anyanyelveden társaloghatsz.

- Ez valóban jó. Ismerjük egymást, játszottunk egymás ellen Szerbiában. De az sem okoz gondot, ha csak külföldiekkel vagyok egy öltözőben. Megszoktam. Görögországban mindenütt egyedül voltam szerb kosaras, kizárólag amerikai társakkal, mindig megtaláltam velük a közös hangot. A kosárlabdában mindenütt angol nyelven zajlik a kommunikáció. Ez így megy az Albában is.

- Melyik korábbi állomáshelyén érezted magad a legjobban?

- A legeredményesebb az első, görög csapatomnál, az Aries Trikalánál voltam a 2014-15-ös szezonban, 12,5 pont és 6 lepattanó volt az átlagom. Amúgy csapatember vagyok, az egyéni statisztikák természetesen fontosak, de a csapat győzelme mindennél fontosabb. Annak kell alárendelni mindent. A legjobban a 2015-16-os idényben, Szalonikiben éreztem magam. Az Európa Kupában jól szerepeltünk, a bajnokságban pedig bronzérmesek lettünk az európai elithez tartozó két, athéni nagycsapat, az Olympiacos Pireus és a Panathinaikos mögött. Az Aris drukkerei elképesztő hangulatot teremtenek minden mérkőzésen, az első pillanatoktól a derbi végéig bíztatják a kedvenceket.

- Junior világbajnoki címmel rendelkezel, a szerb felnőtt válogatottban azonban nem mutatkoztál be. Csalódott vagy emiatt?

- Nem. Természetesen életem egyik legnagyobb élménye a 2007-ben, Újvidéken szerzett U19-es aranyérem, a döntőben 74-69-re vertük az Egyesült Államokat. Csodálatos hangulat uralkodott a csarnokban. A felnőtteknél nem kaptam lehetőséget, amit elfogadtam. A szerb kosárlabda mindig erős volt, sok, nagyszerű játékossal. Soha nem volt könnyű bekerülni a nemzeti együttesbe.