A Gáz utcában található létesítményünkről kizárólag kellemes emlékei vannak, 2015 nyarán itt jutott fel az U20-as válogatottal a kontinens elitjébe. A Divizió B-s Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a korosztályos nemzeti együttessel, egy évvel később, Helsinkiben a legjobbak között szerepelhettek. A fiatal kosaras az elkövetkező éveket nálunk tölti.

- Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnom a fehérváriakkal, erős csapathoz kerültem, amely mindig a bajnoki címre tör. Hároméves megállapodást kötöttünk, illetve egészen pontosan kettő plusz egy évre köteleztem el magam. Remélem, mindkét fél elégedett lesz, ebből következően automatikusan életbe lép az újabb egy esztendő, 2020 nyarán. Az igazság az, kizárólag szép emlékeket őrzök a Gáz utcai csarnokról és a városról, mindig szívesen jöttem ide. Három éve, az U20-as, Divízió B-s Eb-n harmadik helyen zártunk a nemzeti együttessel, ezzel feljutottunk a legjobbak közé. Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere. Sajnos Skandináviában nem sikerült bennmaradnunk az elitben.

– Fiatal korod ellenére kétszeres bajnoknak mondhatod magad a Szolnok együttesével. Azonban a Tiszaligetben epizódszerepre kényszerültél.

- Igen, de nem sokat tudtam hozzátenni az aranyérmekhez. Volt, hogy tizenöt percet töltöttem a parketten, máskor nullát. Az első szezonomban több bizalmat kaptam, a Kecskemét elleni döntőben is pályára léptem, a következő idényben viszont nem jöttek az eredmények, edzőváltásra került sor, az új tréner nem számított rám. Konkrétan mellőztek.

- A Vasasba igazoltál, majd idén januárban a MAFC-ba. Nyilván a több játéklehetőség reményében váltottál, hiszen az örökös bajnokesélyest hagytad ott.

- Igen, 2016 nyarán a Vasasban folytattam az élvonalban. Bár bennmaradtunk, az egyesület nem vállalta az indulást a legmagasabb osztályban, az NB I/B-ben kezdtük meg szereplésünket. Szerettem volna a legjobbak között szerepelni, ezért januárban a MAFC-ba szerződtem. Kiestünk, azonban lehet, hogy a műegyetemisták mégis legfelül, az NB I-ben folytathatják, ha a TF mégsem tudja vállalni az élvonalhoz szükséges feltételeket.

- Ezt azonban már biztosan Peringer Balázs nélkül teszik.

- Igen, azért váltottam, mert stabil élvonalbeli együttesben szerettem volna folytatni a pályafutásomat, lehetőleg élcsapatban. Székesfehérváron ez tökéletesen megvalósul, a kék-fehérek mindig az aranyéremért harcolnak. Rendre ott vannak a nemzetközi porondon vívott küzdelmekben, ismét szerephez jutnak a FIBA Europe Cup sorozaton. Ezek döntőek voltak, amikor aláírtam a szerződést. A fővárosiaknál 8-10 percet játszottam átlagban meccsenként.

- Ezúttal mennyit remélsz?

- Azzal tisztában vagyok, hogy nem lesz könnyű dolgom, de az első szezonban 10-15 percet szeretnék a parketten tölteni, ha megvalósul, elégedett leszek. Később még többet, körülbelül 15-20 percet. Nem kerülök idegen helyre, a csarnokot nem csak a három évvel ezelőtti Eb-ről ismerem, bajnoki meccseket is vívtam itt. Keller Ákossal Szolnokon játszottam együtt, az öccsével, Ivánnal az utánpótlás-válogatottakban, Fehérváron, aztán Helsinkiben, valamint tavaly nyáron, a Tajvanon rendezett Universiadén is közösen szerepeltünk. Filipovics Márkóval szintén a fehérvári kontinensviadalon pattogtattunk együtt.

- Más sportággal egyáltalán nem kísérleteztél?

- De igen. Talán meglepő, de kerékpároztam, 10 évesen kezdtem, négy esztendőn át műveltem. Mindig néztem a tévében a Tour de France eseményeit, kedvet kaptam. Nem is ment rosszul, bajnoki címet nyertem országúton és pályán is. Mégis befejeztem. Ennyire magas emberre nem gyártanak kerékpárt, másrészt 14 éves voltam, amikor a János-hegyen, edzés közben elütött egy autó, a felkarom ripityára tört, ami elvette a kedvem az egésztől. A műtét után, fél éven át egy fémrúd volt a karomban. Valamint a kerékpározástól való búcsúmat nagyban befolyásolta, hogy a napi nyolcórás, meglehetősen kemény edzéseket is meguntam.

- Következett a kosárlabda.

- Ami sokkal játékosabb és látványosabb a bringánál. A Honvéd volt az első klubom, de meccsen nem léptem pályára, mindössze tréningeztem náluk. Az anyaegyesületemnek az Óbudai Kaszásokat tekintem. A Honvédba Pálházi Richárd hívott, szólt, nincs magas emberük, kimondottan ügyetlen voltam, nem találtam a ritmust, a legnagyobb ziccereket sem tudtam bedobni. Kétszer eltört a kezem is, ami szintén nem segített. Az öcsém osztályfőnöke, Farkas László volt a Kaszások junior csapatának edzője, ő invitált hozzájuk. Nem sokkal később országos döntőt vívtunk Szegeden, bekerültem az U18-as válogatottba. Horváth Imre volt a szakvezető, Szófiában, nála mutatkoztam be címeres mezben, majd jött az U20-as együttes fehérvári megmérettetése.

- A hírek szerint te vagy a legmagasabb a hazai élvonalban.

- A társakat még nem mértem meg, de ez valószínűleg így van. Dobos László a Nagykőrösi Sólymok gárdájában szerepel, úgy tudom, ő 220 centiméterre nőtt. Nálam biztosan magasabb. Én tavaly 212 voltam, nemrég mértem magam, egy centit nőttem. Szerintem 213-nál megállok, aztán lehet, egy-két centit még nyúlok.

- Van példaképed?

- Itthon Keller Ákos, Lóránt Péter, valamint a korábbi válogatott center, a Szolnokon sportvezetőként dolgozó Báder Márton játékát mindig nagyra tartottam. Természetesen figyelem az NBA küzdelmeit is, ott Dwight Howard, Steven Adams, Jonas Valanciunas és Jusuf Nurkic teljesítményét értékelem különösen. Remek játékosok. Természetesen majdan szeretnék bemutatkozni a felnőtt válogatottban is, valamint kipróbálnám magam külföldön.

- A rendkívüli magasságodon túl mi számít különös erényednek?

- Bár magas, úgy gondolom, elég mozgékony vagyok. A palánk alatt mindig hasznossá tudom tenni magam. Nagyon remélem, hozzá tudok tenni az Alba játékához. Várom, hogy augusztus közepén megkezdjük a felkészülést.

Szerző: Horog László