„De jól nézel ki, Ferikém… Örülök, hogy látlak, csak sajnos ritkán jársz felénk” – jegyezte meg a Vodafone Sportcentrum földszinti kávézójában, délelőtti kapucsínóját szürcsölgető ügyvezető, Halm Rolland, amikor a csarnokba lépő Bódi Ferencet megpillantotta. Az élvonalbeli pályafutását 2013 nyarán befejező, remek sportember utánpótlás edzőként érkezett a Gáz utcába, az MTK fiataljaival, korosztályos bajnokira. Halm és Bódi azonnal a közeli és távoli múlt közös emlékei között kezdett kutakodni, hangos nevetések közepette a falakon található régi mezeket, tablókat, fényképeket nézegették.

- Junior bajnokit vívunk a kiemelt bajnokságban, ezért érkeztem Fehérvárra. Dolgozom az Elite Basket U18-as együttesénél, valamint az MTK Törökbálint korosztályos csapatainál, van munkám bőven. A serdülőtől a felnőttig szinte minden hozzám és kollégámhoz tartozik, a technikai vezető Szarvas Gáborral tevékenykedünk a szakosztály sikereiért. Akad feladat, de élvezem a munkát - mondta Bódi Ferenc.
- Amikor bejelentetted, hogy Fehérváron befejezed, még két évet lehúzttál a második vonalban Jól ment a játék?
- Nem panaszkodom. Mindkétszer megnyertük az NB I/B Nyugati csoportjának küzdelmeit az MTK-val, az országos összevetésben előbb a 3., majd az 5. helyen végeztünk, ami meg is felelt az erőviszonyoknak. Nem volt esélyünk a feljutásra, igaz, a célunk sem ez volt. Amikor az Alba Fehérvártól elbúcsúztam, a profi karriert lezártam magamban, az fel sem merült bennem, hogy másutt, kisebb, élvonalbeli csapatnál esetleg még szerepelek. A fehérvári volt karrierem legszebb időszaka. Karcagon születtem, Szolnokon mutatkoztam be az élvonalban, 18 évesen. Két évet kölcsönben, Tiszaújvárosban játszottam, alacsonyabb osztályban, majd ismét Szolnok következett, aztán Dombóváron 3 év, Fehérváron 2 év, Nyíregyházán 1 év, Dombóváron 2 év, végül Fehérváron 4 esztendő.

- Az utolsó szezonban mindent megnyertél, előzőleg többször szerepeltél a válogatottban is. Elégedett vagy a karriereddel?
- Nincs hiányérzetem, úgy gondolom, mindent kihoztam a pályafutásomból. Az utolsó idényemben már egyre kevesebbet játszottam, felmértem, mikor kell abbahagynom. A sportolói karrier lezárult, az emlékek viszont megmaradnak. Egy sportolónak tudnia kell, mikor jön el a pillanat, amikor el kell búcsúznia, át kell adnia helyét a fiatalabbaknak. Nem sokszor, összesen nyolcszor ölthettem magamra a címeres mezt, örülök, hogy ennyi is megadatott. Mészáros Lajos volt a szövetségi kapitány, Dzunic Branislav a vezetőedző. Szerettem Dzuniccsal dolgozni, az egyik legjobb edző, akivel találkoztam. Hosszú pályafutásom alatt sok, jó tréner irányított, Bane vitán felül az egyik legjobb. Úgy gondolom, voltak kimondottan jó meccseim az irányítása alatt, de ugyanez elmondható a jóval korábbi, Farkas Sándor irányította Fehérvárról is. Nem csak a hazai bajnokságban, a nemzetközi kupában is vívtunk kifejezetten izgalmas összecsapásokat. Persze, akkor jóval fiatalabb voltam, amikor 2013 nyarán búcsúztam, már éreztem, hogy egyre nehezebben csinálom meg ugyanazokat a dolgokat, mint tíz évvel korábban.
- Jelenleg az utánpótlásban tevékenykedsz, valamint másodedzősködsz a felnőtteknél. Elképzelhető, hogy majdan bemutatkozol első számú dirigensként is?
- Nem kizárt, de ez még roppant távoli, addig sok lépcsőfokot meg kell másznom. Az igazság az, azt sem terveztem, hogy a fiataloknál edzősködöm, más elképzeléseim voltak, mégis ez lett a főállásom. Örülök, hogy a profi pályafutásom végeztével levezettem alacsonyabb osztályban, majd leültem a kispadra. Tehát megvolt a tökéletes átmenet. Amit sajnálok, a csapataim meccsei miatt kevés időm van ellátogatni Fehérvárra, mióta távoztam, a felnőttek három bajnokijára jutottam el összesen. Ha lenne időm, jönnék gyakrabban. Ugyanis szeretem a klubot és sok barátom él a városban.
Szerző: Horog László