Jártunk már ezekben a magasságokban. Ami azt illeti, ott fenn a csúcson is, a kitűzött zászlók azóta is lobognak és hirdetik: volt bajnok az Alba. Dicső elődök nyomát tapossák tehát most Brandon Woodék, biztosak lehetünk benne, fiatal amerikai játékosaink is hallottak a bajnok fehérváriakról, és olyan fából faragták őket, hogy ez is motivációt jelent. Mert ők lehetnek a legújabb kor hősei, miközben naponta találkoznak a régi idolokkal. Wood, Moore, Hollis vagy Jones Dávid, Halm, Matus mellett - gyönyörű folytonosság nap mint nap a csarnokban. Most már csak előbbieknek is fel kellene lépni a csúcsra, hogy tényleg együtt emlegethessük nevüket az elődökkel. Amerika nagy imádója az efféle romantikus és nagyívű történeteknek, hát megmutathatják onnan érkezett játékosaink, főszereplői tudnak lenni egy igaz mozinak.

 

S persze ugyanez, meg a jelen dicsősége motiválhatja a magyarokat is az Albában. Keller Ákos alapembere lett a fehérvári felnőtt csapatnak - pár éve még az utánpótlás szuper tehetségeként emlegettük. Saját nevelés, higgyük el, ez még mindig jelent valamit a pénzről és vásárlásról szóló mai sportban. Ugyanez igaz Supola Zolira, aki hatalmas ígéretből lett nagy visszatérő, egy ösztöndíj után az alma mater falai között teheti le az államvizsgát. Szabó Zsolt, Juhos Levi, Lekli Józsi határozott céllal igazoltak Fehérvárra, s most ők lehetnek akik bizonyítják, az is jó választás, ami nemcsak (vagy nem elsősorban) anyagi motivációt követ, mert a szakmai ambíció igenis ér annyit, mint a tuti nagy fizetés vonzása. És ott van kapitányunk, Bódi Feri, egy két évzizednél nagyobb időt átívelő pályafutással, első bajnoki aranyára várva. Hát mi ez, ha nem egy tökéletesnek ígérkező forgatókönyv remek szereplőgárdája? Persze a mesterrel, a csúcsot megjárt, és annak meghódításában másoknak is segédkező Braniszlav Dzuniccsal?

 

Na igen, ha film lenne ez az egész, nem is kételkedhetnénk a végkifejletben. Ennyi amerikai szereplővel már csak nem valami pesszimista kelet-európai kifutása lenne a sztorinak... Csak hát itt nem a rendező szabja meg a csattanót, vagy ha úgy tetszik, rendezőből akad sok, aki mást képzel el a történet végére. A szolnokiak nem akarnak szorgos serpaként asszisztálni, pláne segíteni a fehérvári csúcstámadásnál, ha rajtuk múlik, a hegymászó sztori végén felcserélik a szerepeket, és csalódott turistaként küldik vissza az oromról a fehérváriakat. Miközben ők felkapaszkodnak... Nem lehetnek kétségeink, minden utolsónak tűnő esélyt meg fognak ragadni, hogy előbb elodázzák, majd kedvük szerint alakítsák a csúcstámadást.

 

Ezzútal nekik segít majd a környezet is, most nem a jól ismert és szinte biztonságot jelentő fehérvári körülmények, hanem a zord szolnokiak lesznek uralkodók. A közönség ereje ebben a párharcban pont annyira volt fontos tényező, mint hegycsúcs közelében az időjárás, és mindig lehet tudni, kit támogat épp a szél. Ami Szolnokon akár orkán is lehet, de mégsem döntheti le lábukról az albásokat. Egyrészt, mert azért Fehérvárról is lesz majd "erős fuvallat", érezni fogják a fiúk a karzat felől. Az önbizalom is adott a mieinknél, biztos, hogy a tökéletes stratégia is megvan a csúcstámadáshoz - ami kelleni fog, az  józan, higgadt döntések sora, mert hideg fejjel ez a fehérvári brigád meg tudja tenni azt a kis távolságot. Ha senki nem gondol arra, lesz még másik lehetőség is, és csak a péntekire koncentrál, elbírva a nehezítő körülményekkel, akkor lesz esély fellépni a tetőre.
Hosszú, emlékezetes  utazáson vagyunk túl eddig is. Meghódított hegyekkel, nagy menetelésekkel. Még egy nagy levegő, és fel lehet érni - a legendák közé.

 

fotó: Soós Attila