Nem kellemes kétszer kikapni az esélytelenebbtől, de benne van a playoffban... A szurkolók rengeteget segíthetnek, hogy az ötödik meccs meghozza a várt továbbjutást.
A rájátszás azért is speciális műfaj, mert rossz eredményen, krízisen és kritikán is nagyon gyorsan kell túllépni - miközben persze mindenkinek fájnak a kapott sebek. A jó csapat nem veszít csak azért, mert két nappal korábban is veszített, itt nem lehet földre szegezett tekintettel, rosszkedvűen felmenni a pályára, főleg nem egy ötödik, sorsdöntő meccsen! A fiúk össze fogják szedni magukat, s ha a kellemetlen ellenféllel szemben nem is sziporkázva, de akaratosan, keményen megvívják a negyeddöntő utolsó csatáját. Ez a legkevesebb, amit várhatunk tőlük. S persze az alap- és középszakasz győzteseként a továbbjutás, de ez nem újkeletű elvárás.
A szurkoló sem tehet úgy, mint akinek elment a kedve az egésztől! Igaz, lélekromboló utolsó másodperces kosárral kikapni egy már bőven megnyert meccsen, de hát ettől playoff a playoff, itt nincs vége a játéknak tíz pont előnynél. És benne van a pakliban, hogy egy motivált, jó ellenfél okoz rossz perceket. Haragudni lehet, ez nem póker, az érzelmek kellenek, amikor valaki ott áll egy csapat mellett, mögött. De aki igazán ott áll, az ezt a legfontosabb meccsen aztán tényleg demonstrálja! Most kell megmutatni - és félreértés ne legyen: nemcsak az ellenfélnek, hanem a saját játékosaink felé is! - hogy a fehérvári közönség akarja a sikert és meg is teszi érte a magáét. Ami persze önmagában nem ér pontokat, de sokat segíthet.
A fiúk a pályán pedig éppen ezt a kiállást látva kell, hogy érezzék: a játék nemcsak miattuk van, kötelességük megszakadni a győzelemért. Lehet vitatkozni meg elemezgetni, miért megy nehezebben a vártnál a Pécs ellen, de a szakmai motívumok egy párharc ötödik meccsén már nem sokkal fontosabbak, mint a fej, a lélek ereje. Harcolni kell azokért, akik minden meccsen szurkolnak, a szurkolónak pedig biztatni azokat, akik okoztak már sok örömöt idén, nemrég például tizenhárom év után pezsgőt locsolhattak a Városház téren. Ott közös volt az öröm, most legyen közös a küzdelem! A közhelyek igaza mindig éles helyzetben bizonyosodik be, és ez most az: egységben az erő!