A "Hazai ősz" programsorozat utolsó állomásához érkeztünk, szerdán 19 órától a Sopront fogadjuk a Vodafone Sportcentrumban. Ezzel majdnem minden ellenfelet letudunk hazai pályán (a Szeged marad még januárra), jöhet a kihívásokkal teli második félév - de könnyednek azért ne gondoljuk a 2012-es év utolsó fehérvári meccsét. Ha a rendre kudarccal végződő soproni látogatásaink előtt mindig elmondjuk, hogy a történelem meg a statisztika mit sem számít (ezzel bátorítjuk magunkat vagy nyolc éve, mielőtt kikapnánk Sopronban...) - akkor ezúttal se kezdjünk csak azért örömködni, mert ők viszont még annál is ritkábban nyernek nálunk. Inkább a közeli sorozatunkban bízzunk, hiszen látjuk, hogy szépen összeállt, jól teljesít a csapat, amely győzelemmel szeretne elköszönni közönségétől ebben az évben.

 

Lesz még egy bajnokink hétvégén idegenben, de a fehérvári szurkolók többsége most kívánhat boldog új évet is a fiúknak. Az pedig akkor lehet igazán boldog, ha megalapozzuk a továbbiakat, mondjuk épp egy újabb győzelemmel. A Sopron kemény feladatnak ígérkezik, nem csak azért kaptunk ki tőlük október végén, mert tiszteljük a hagyományokat. Azon a meccsen a szezonkezdet szokásos nyűgei mellett egyéb csapások is sújtották az Albát, Szabó már nem volt teljesen egészséges, Hollis gyorsan gyűjtötte a faultokat, az új amerikaiak mintha akkor csodálkoztak volna rá először, hogy idegenben nem olyan egyszerű, mint itthon... Reméljük, ilyen problémák ezúttal nem lesznek, bár Szabó lába még nem tökéletes, a fújást megjósolni lehetetlen - viszont nem idegenben játszunk. De ott lesz az ellenfél, és minden egyéb tényező mellett azért csak az volt a fő oka a vereségnek Sopronban, hogy ők voltak jobbak...

 

Az irányító Thomas például le sem állt a triplagyártással, 26/18 állt a végén a neve mellett, és az egész idényben csaknem 50 százalékkal tüzel kintről - ez egészen pírma adat. Mármint nekik. Ráadásul gólképessége mellett átlag hat asszisztot oszt ki meccsenként, vagyis olyan irányító, akire nagyon figyelni kell. Ő a kulcs, de a társai sem gyengék, bár a pontkirály Wise kidőlt a sorból. Jött helyette a Zalaegerszegen bajnok, Szolnokon legutóbb nem remeklő Watson - induljunk ki nála abból, amit két éve láttunk. Palánk alatt pedig a fiatal, néha heves, de képzett és erőszakos Barovics (ellenünk 26 pont, átlagban 19, megspékelve 9 lepattanóval) fog kellemetlenkedni. Ezeken a posztokon nem engedhetjük érvényesülni a Sopront, a többin pedg bízni kell az erőfölényünkben, főleg, ami a keretek mélysége közti különbséget illeti. Árulkodó adat, hogy a várható kezdő ötösből ott négyen is sok időt (30 perc fölött) töltenek pályán, bár Meszlényi Róbert is igyekszik forgatni a csapatát.

 

Zalaegerszegen láttuk, hogy az Alba akár legponterősebb játékosát is tudja megfelelő teljesítményeket szállító beugrókkal pótolni, ha pedig - mint reményeink szerint most - a teljes keret hadra fogható, bízhatunk az ellenfél felőrlésében. Azért senki nem lenne szomorú, ha ezúttal nem a hajrára hagyná a Dzunics-csapat a meccs eldöntését, bár igaz, így karácsony felé mindenkinek jólesik a boldog katarzis, de azt nem feltétlenül kell extra izgalmakkal párosítani. Ha mégis, az se baj, a hazai pályán még hibátlan csapat többször igazolta, minden helyzetben képes a feladatmegoldásra. Az egyének és a társaság közös teljesítménye is folyamatosan javult az ősszel, utóbbi különösen fontos, mert azt feltételezi, akkor is nyerhetünk, ha valamelyik poszton esetleg az ellenfél produkál jobbat. Ha pedig meglesz a győzelem, egy kiváló szezon utolsó hazai előadása végén is ünnepelhetünk, pár nappal az ünnep előtt.

 

A klub vezetése is köszöni az egész éves szurkolást. A karácsonyi ajándéka pedig egy a csapatról készült poszter naptár mindenkinek, aki a holnapi rangadóra kilátogat.