Az öt-öt elleni játék igazi presztízskérdés: néha a bajnokik iramát meghaladó rohanás, ütközések, zrikák és reklamálások az edzés záró részét kitevő csatában. Az utolsó kosár a tréninget is lezárja, de kell még néhány perc, mire bebotorkálnak a csapzott albások az öltözőbe. A térdszalagszakadásából teljesen felépült Hendlein Roli sem a frissesség szobra e pillanatban, kissé álságos a kérdés hozzá: hogy vagy?
- Kösz, jól, csak kéne még egy tüdő - lihegi, de fél perccel egy tömény rohanásból álló kosárpárbaj után ez  pillanatnyi gyengeségnek elfogadható. - Szerencsére fizikálisan minden rendben, utolértem magam - teszi hozzá.

Az látszik edzésen és látszott a Debrecen elleni mérkőzésen is, hogy nem félti a lábát a súlyos sérülés után.
- Mostanra eljutottam oda, hogy már nem gondolok rá meccs közben, de ez hosszú időbe telt. Edzésen is belemegyek a darálóba, úgy tűnik, a pszichés gátak megszűntek. Azért még nem tökéletes minden, a dobásomat meg kell találni, bár egyre jobban mennek a triplák. Hogy minden visszajöjjön a régiből, ahhoz még kell talán néhány meccs. Itt már nem is nagy dolgokról van szó, a sérülés előtti beidegződésekről, apró mozdulatokról, helyzetek felismeréséről. Sok volt a kihagyás és előbb a fizikai, lelki gátakat kellett legyőzni. Akkor leszek elégedett, ha kint és bent is megint eredményesen tudok játszani.

 

Nyilvánvaló, hogy türelemmel, apró lépésekkel kellett idáig eljutni és most már minden meccsen közelebb kerülhet ahhoz, hogy a régi Hendlein Rolit lássuk. A kitűzött célok tekintetében viszont már nem saját magáról, hanem a csapatról beszél.
- Nem azon gondolkoztam, hogy mennyit kell játszanom. Lényeg, hogy a csapat jól szerepeljen, ez úgyis csak akkor elérhető, ha mindenki megteszi a magáét, én is. Mindegy, hogy tíz vagy harminc perc játékkal. 

 

"Mindenki" - egyelőre továbbra is csak várjuk, hogy ez bekövetkezzen. Supola Zoltán is nagyon várja, aki az edzéseken rendületlenül rója a hosszakat. Így talán kisebb lesz a lemaradása, amikor végre leveszik kezéről a gipszet, amit elég régen kénytelen hordani.

- Hétfőn lesz négy hete - határozza meg pontosan ezt az "elég régent". - A doktor szerint jövő szerdán fogják megröntgenezni, és ha rendben van a kézközépcsontom, végre újra foghatok labdát.

Nehezen viseli a kötöttséget, ami érthető, hiszen egyrészt sosem volt hosszabb ideig sérült, ez a fajta tétlenség ismeretlen a számára, másrészt a gipsz...
-...most már büdös, és reggelente erre ébredek. Az ujjaimat négy hete kissé behajlítva kell tartanom a bal kezemen, nem tudom, milyen érzés lesz újra kinyújtani őket. Bízom benne, hogy nem lesz probléma visszaszokni a labdához, igazából abban reménykedem, hogy egy hét alatt sikerül. Szerencse, hogy nem a dobó kezem sérült meg, hanem a bal.

 

Igen, szerencse, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy Supi amúgy az életben balkezes, csak a kosárlabdában jobb a jobb neki... Így talán valóban nemsokára teljes értékűként csatlakozhat a csapathoz. Hogy az egymás elleni játék mennyire hiányzik neki edzésen, az sejthető - mert bár tényleg fárasztó a játék, amiben nemcsak a kosarak érnek plusz, hanem az eladott labdák is mínusz pontot, mégis válatozatosabb, mint az oldalvonal melletti sprintelgetés. 

Addig is az Universiádét megjárt kosaras mindenben a csapattal tart, így vasárnap Szegedre is, ahol a második bajnoki vár az Albacompra.