A megyei bajnokság döntőjében mintha visszaforgatták volna az idő kerekét: az Ősfehérvár csapatában csaknem negyven pontot szórva szerzett bajnoki címet a Magyarországon valaha szerepelt egyik legjobb kezű bedobó. A különbség a "régihez" képest a regenerációs időben keresendő...

- Egy meccs, egy hét regenerálódás - mondja Braniszlav Dzunics és érződik a hangján, nem bánná, ha ez csak vicc lenne... - A döntőben megmutattam, hogy az elmélet, mely szerint a sikerhez kell olyan játékos, aki dob harminc, negyven pontot, emellett kivédekezik mindent és mindenkit - a gakorlatban is igazolható - nevet Báne.

- Viszont ez szenvedéssel jár, úgyhogy most pihenek. Nemsokára indulok Belgrádba pár napra, meglátogatom az otthoniakat, később tervezünk a feleségemmel is nyaralást.

 

Mindezt már fehérváriként, gondolnánk, hiszen a válogatott mellett is dolgozó edző itt él a városban és a szurkolók, a sportbarátok szemében olyan tisztelt polgára lett a megyeszékhelynek, mint a hajdani Zalagyöngye. Dzunics szerint persze mindennek a megítélése nem független a munkától.

- A város akkor szép és jó és kedves egy edzőnek, amikor a munka jól megy, van eredmény és ezért jól érzi magát. Az idei szezon után mondhatjuk, hogy jó volt Fehérváron dolgozni.

 

Helyben vagyunk, a szezon, aminek már vége, de még mindig sok témát ad, főleg persze a döntővel. Nehéz nem innen nézve értékelni, és kiderül, még mindig van min töprengeni:

- Összességében az egész szezon jó volt, mégis lehet olyan érzésünk, hogy valami nem sikerült. Hiszen kezünkben volt a lehetőség, hogy nyerjünk, de nem jött össze. A tévé mostanában ismételte a döntő meccseit, bevallom, az utolsót még egyáltalán nem néztem meg azóta. Legjobban persze a negyedik, hazai mérkőzés emléke fáj, hiszen annak a végjátékában megteremtettük magunknak az esélyt, de elrontottuk, nem volt szerencsénk. Az utolsó dobás kimaradt, de előzőleg a védekezésben is hbáztunk. Igaz, ezt azzal az utolsó labdával helyrehozhattuk volna, megbeszéltük, mit karunk, meg is csináltuk, kész volt a helyzet, de kijött a dobás... A bírók nem fújtak, kikaptunk, ezek a tények, amiket el kell fogadni, együtt kell élni velük. Persze, van sok kérdés, talán más megoldást kellett volna választani, de ez most így alakult. Ádám remeklésével visszahoztuk az esélyt, és az egész bajnokságban szinte mindig megnyertük a kiélezett végjátékokat, ezért is bíztam a győzelemben. Már felesleges rágódni rajta.

 

Annál is inkább, mert ha nem a finálét, hanem az egész bajnokságot nézzük, hosszú utat járt be és remekül teljesített a csapat.

- Sok pozitívuma volt az évnek, gondolom, mindenki látta, honnan indultunk és hová jutottunk. Nemcsak remek egyéniségek alkották a társaságot, a csapategység is példás volt, ezt értékelték a szurkolók. Ugyanakkor kétségtelen, Hanga Ádám talán az egész bajnokság legjobb játékosa volt, Simon Balázs élete egyik legjobb szezonját futotta, Keller Ákos első felnőtt idényében az év felfedezettje lett, a fiatalok, külföldiek és magyarok látványosan, bátran játszottak. Hogy a play-offban igazi csapatként, egyik legjobbunk kiesése után mindent beleadva küzdöttünk, részben edzői érdem, de legalább ennyire a remek játékosokon múlt. Magunk mellé állítottuk a közönséget, ezért is lehettünk elégedettek a bajnokság végén - értékelt Braniszlav Dzunics.