A bajnoki döntő két résztvevőjének képességeivel, játékerejével mindenki tisztában van, hiszen egy egész szezon áll mögöttük, melyben többször bizonyítottak. A finálé pedig nem a nagy újításokról, kisérletezésekről szól sosem, itt a kérdés annyi, saját játékát melyik fél tudja jobban elővezetni, a másikra erőltetni. Ha volt meglepetés (persze, volt) az első meccsen, az nem az Albacomp stílusa vagy a Szolnok harcmodora volt, hanem a fehérváriak abszolút dominanciája, főleg a második félidőben. Az atletikusság, ruganyosság, sebesség nem májusban lett az Alba sajátja - de 49 lepattanót tépni, levédekezni az ellenfél pontgyártóit, magabiztosan nyerni idegenben, ez olyan mentális erőt mutat, amellyel valóban sikerült felülkerekedni. Kérdés, miért nem számított erre az Olaj, hiszen mi azért bíztunk a mieinkben.

 

Mindebből persze az is következik, hogy a Szolnoknak is megvan most is az a játéka és képessége, amellyel az egész mezőnyt maga mögé utasította az alapszakaszban. És ha megvan, meg is kell, hogy mutassa a döntőben, különben még nagyobb bajba kerül. Most tehát igazából rajtuk a sor, hiszen az Alba már bizonyította, összeszedetten érkezett a végső csatába. Senki nem gondolja Fehérváron - és ezt, ismerve a csapatot, a fiúkra épp úgy vonatkoztatjuk, mint a szurkolókra -, hogy megroggyant, szédelgő és bizonytalan Szolnok érkezik a második meccsre. Nem. Az ő egyik erejük éppen a rutin, válogatott és euroligás, nemzetközi múlttal rendelkező spílerek a húzóembereik, az ilyeneknek nem okozhat problémát felpörögni akár nulláról is. Lássuk be: ezért ők a favoritok. Óriási teher alatt meg fogják próbálni - mert a teher, az bizony nem lett kisebb csak azért, mert oda a pályaelőny. Sőt. Rengeteget veszíthet ebben a szituációban az Olaj. Tovább nőhet a most talán csak kis bizonytalanság a játékosokban, tovább nőhet a hátrány, és a bizonyítási kényszer. Egy nemrég őket padlóba döngölő ellenfél otthonában kell bajnoki erényket csillogtatni, miközben tudják, egy győzelemmel csak a "nem történt semmi" alapállapotot állítanák vissza. 

 

Hazai oldalon most másról szól a történet. Egy csapat, amelyik ilyen higgadtan és összeszedetten volt képes legtöbb erényét felvonultatni a szezon eddigi legfontosabb meccsén, nem kell, hogy az ellenfélre sandítva készüljön a következő, még fontosabbra. Ha megmarad ez a koncentrálás, fegyelem és győzni akarás, nincs miért aggódni. Szerényen, továbbra sem favoritként, de magabiztosan készülhetünk az újabb megmérettetésre. Biztos, hogy ez más meccs lesz. Nem sikerülhet minden olyan parádésan, mint legutóbb. De azért maradt is abban a meccsben, elég talán Jones játékára utalni. Lehet, hogy most ő jön, lehet, hogy megint villan valaki váratlanul. Jósok lennénk, ha tudnánk a koreográfiát - de az nem jóslás, hanem az eddigiekre alapozott tény, hogy a rájátszásra összeállt, megfelelő állapotba került és nagy feladatokra megoldására képes az Albacomp. Többek között pont azért, mert fejben eddig az összes párharcot úgy kezelte, ahogy kell. Ha ez a szerénység, a tisztességes, de határozott hozzáállás megmarad, mentálisan nem győzhet az ellenfél.

 

Szakmai részletekbe sokadszor belemenni felesleges. Az erejükkel tisztában vagyunk, ők is tudják, mit kellene tenni ellenünk. Öldöklő, kemény harc lesz a kétféle akarat között a meccs uralásáért. A fehérvári "kiegészítő emberek" (mennyire jogos az idézőjel az első meccs után!) Szolnokon egy klasszissal nőttek a hazaiak padja fölé. De Bódi Feri, Hendlein Roli vagy az ifjak villogása és alázatos melója nem idegen a másik oldal szürke eminenciásaitól sem, ott a kihívás előttük, hogy meg is mutassák.

 

A döntő első meccsén nagy iramban, minden eddiginél komolyabb intenzitással játszottunk. Ez persze nyomokat hagy, mindkét csapatban, és megint előjön, hogy a hosszú kispadjával miért is a Szolnok a párharc esélyese. Pór Péter kedvére forgathatja csapatát, kérdés, eredménykényszerben mennyire meri majd. Braniszlav Dzunicsnak nincs könnyű dolga, a sérülések, kisebb-nagyobb fájdalmak nélkül is muszáj variálni, lehetőségeken belül próbálni újat húzni. Kizsigerlő csata folyik minden egyes labdáért, pozícióért, dobásért - energiát a lelki erőn kívül a fantasztikus közönség adhat. Most aztán nem kétséges, hogy csapat és szurkolótábora szerves egész, úgy áll majd a fiúk mögött a csarnok, mint a legszebb időkben!Senki nem marad otthon, a jegyek szinte elkeltek. A mi csapatunk játszik, harcol a pályán, élvezzük, hogy láthatjuk, segítsük, hogy ne tegye hiába.