A paksiak tavaly elkövették azt a bravúrt, hogy 0-2-ről megnyerték az elődöntőt a Körmend ellen, és ha az Alba-Atom rájátszásbeli rivalizálásra pillantunk vissza, hát abban is voltak fordulatos csaták bőven. Az egyik legrutinosabb vetélytárssal szemben tehát helyén való az óvatoság, mert ha valahol, hát Pakson biztos tudják a receptjét a reménytelennek tűnő helyzetekből történő talpraállásnak. Igaz, a történelem meg a statisztikák nem segítenek, amikor jobb az ellenfél, és mi most abban bízunk, hogy az Albacomp jelenleg jobb az ASÉ-nél. 

Az első meccsen is így tűnt, a második alapján aztán pláne egyértelműen így van, kérdés, mennyire szabad abból kiindulni. Olyan jól, koncentráltan, egyéni és csapat szinten is rengeteg extrát mutatva játszott idegenben az Alba, hogy azt megismételni nem lesz egyszerű. Ez a kiváló játék totálisan összezúzta a Paksot, amelynek játékosai olykor csak kóvályogtak a pályán. Erre sem mondhatjuk, hogy így lesz megint... A lélektani helyzet is egyszeri és alighanem megismételhetetlen volt: Tony Crocker kiesése után talán megfordult a paksi fejekben, hogy így könnyebb lesz, miközben nálunk mindenki megsokszorozott akaraterővel küzdött. Ebből lett aztán a mentális K.O, és nem mi kaptuk a pofont. Most már nyilván tudja az ellenfél, hogy ha gyengült is a fehérvári keret, a lélek erős maradt. Felkészült, nyugodtan játszó, a lehetőségre váró és arra biztosan lecsapó, higgadt Paksra számítunk, amely felvonultat annyi rutint, hogy egy nagy verés után se lehessen leírni.
 

De ne tévedjünk: a sorsunk a saját kezünkben van. Már sokszor bebizonyosodott, hogy egy fejben megfelelően összeállt Albacomp ellen Fehérváron hiába a szívós ellenállás, a felzárkózás, ne adj isten a vezetés megszerzése, a daráló kíméletlenül berántja a riválist. Ehhez persze ez a bizonyos mentális csúcsforma kell, főleg erős csapattal szemben. Lehet, hogy Jones nem fog megint tíz ponttal kezdeni, hogy Simon triplái nem ülnek olyan félelmetes hatékonysággal, mint legutóbb, és nem kizárt, hogy Hollis játékán is jobban megérződik a kihagyás, mint a paksi meccsen. De a csapat tagjaniak ellentmondást nem ismerő elszántsága összeadódva elég kell, hogy legyen - mert hogy közben azért kosárlabdát is fogunk látni, arra mérget vehetünk.

 

Úgy néz ki tehát, hogy minden azon múlik: képes lesz-e a pillanatnyi állást 0-0-nak tekinteni az Alba, és úgy játszani, mintha minden ezen az egy meccsen múlna. Motivációnak a döntőbe jutás esélyén túl a győzelem esetén kiharcolt egyhetes meccszünet is megteszi, hiszen ki lett lúgozva rendesen a társaság. Az utolsó szalmaszálba alighanem elszántan kapaszkodó Paks ellen megint kelleni fog a beszűkült keret minden tagjának maximális hite, koncentrálása, játéka. Hosszabb távon biztos nehéz lesz pótolni Tony pontjait, de itt most egyelőre ezt a feladatot kell megoldani. A túloldalon a sportág minden trükkjével, mesterfogásával tisztában lévő rutinos rókák és mázsás súlyokat ebbena szituban nem cipelő fiatalok várják az esélyt - nem kell megadni nekik, ennyi az egész.

 

A fehérvári szurkolók elképesztő támogatást adtak Pakson a fiúknak, feléjük ugyanaz a kérés, mint a csapat felé: rátenni még egy lapáttal.  Akarjuk a döntőt, az idei Alba messzemenőkig meg is érdemli, tegyük meg hát közösen a lépést, ami oda vezethet. Ha a hangulat pontokat érne, már most megnyertük volna a meccset. Tegyük oda magunkat mindannyian, és meg is fogjuk.