Két remek meccset is játszott már egymással az Albacomp és a ZTE ebben a szezonban: egyet még felkészülésként, aztán egyet ősszel, élesben. Igazán szép emlék mindkettő, hiszen fehérvári győzelmek születtek ezeken, ráadásul a bajnoki talán legjobb meccsünk volt egész idényben. Az a gála aligha ismételhető meg most idegenben, sokkal vékonyabb győzelem is lehetne azonban igazi örömforrás... De nemcsak a csapatok, hanem akár az egerszegi nevelésű Simon Balázs, vagy éppen Rashad Bell is a múltidézés jegyében készülhet a városba, ahol kezdte magyarországi karrierjét.

Ősszel azt gondoltuk, rangadót vív egymással a bajnokság előtt egyaránt esélyesnek tartott két csapat, aztán elképesztő fehérvári gálaelőadás lett belőle. 113-70-re szinte nem is illik megverni ilyen kvalitású ellenfelet - pláne, hogy akkor még egészséges volt a zalaiak elsőszámú pontfelelőse, Calvin Watson... De hát akkor minden bejött az egyik, és semmi sem a másik oldalon, a négy negyedből hármat tíz, egyet tizenhárom ponttal nyertünk meg, olyan hamar tört darabokra a Zalakerámia, mintha tényleg a névadó szponzor gyártotta volna. Azzal alighanem minden józan gondolkodású fehérvári tisztában van: még a lendületben lévő, jól játszó Albacomp sem ennyivel jobb a zalaiaknál reálisan. Most pedig a számunkra sosem barátságos hangulatú egerszegi csarnokba készül a csapat, amely ráadásul az utóbbi hetekben nem is idézte fel a szezoneleji teljesítményt. Szóval nagyon kemény erőpróba lesz a nyolcba kerülésért küzdő Zete elleni rangadó, de egy esetleges újabb győzelem már-már az alapszakasz megnyerésével kecsegtetne...

- Az őszi meccsen a zalaiak elkövették azt a hibát, hogy megpróbálták felvenni a mi tempónkat, siettek, dobtak, kapkodtak, amiből leindítottuk és megvertük őket - idézi fel a fehérvári meccset Peresztegi-Nagy Ákos. - Azóta taktikusabb, érettebb csapat lett a Zete, amely legutóbbi három meccsén jó eredményeket ért el, hiszen egyetlen kosáron múlt, hogy nem ütötte ki a Falcót a kupából, majd vesztett állásból fordítva nyert Dombóváron. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak rohanni ellenünk, nekünk viszont muszáj lenne a saját, jó tempójú, de nem kapkodós játékunkat játszani. A hazaiak főleg egyes, hármas és ötös poszton képesek extrákra, a mi feladatunk pedig bebizonyítani, hogy mindegyik pozíció összevetésében jobbak tudunk lenni, ahol esetleg nem, ott is azonos erőt képviselünk velük. Ha ez sikerül, meglesz a győzelem. Nagyon fontos, hogy nem engedhetünk meg magunknak még egyszer harminc kapott pontot egy negyedben, és a Hegyvidék elleni félidőkezdéseket sem... Az ott látott játékunk tulajdonképpen nem volt meglepő, hiszen két nap pihenővel és három edzéssel még nem volt teljesen megszüntethető a korábbi fáradtság, mentális fásultság. Most viszont már azt várom, hogy igenis legyen nyoma a játékunkban a frissességnek, az új erőnek. Olyan edzéseket végeztünk, amelyek ezt segítették, és láttam is már a társaságon, hogy jobban pörög.

Meghatározó lehet ez a hét a csapat életében, s hogyha az ilyen kihívásokra a szezon első felében, valamint januárban adott válaszok érkeznek most is Simiéktől - akkor biztosak lehetünk benne, hogy akárcsak a korábbi rangadókkal teli időszakra, erre is jó lesz majd utólag visszagondolni.