Egy évvel ezelőtt ironikus-kínos értelemben használtuk a címbeli felkiáltást, hiszen a Dombóvár elleni hazai meccsnek vereség lett a vége. Most viszont szó szerint jelenthetjük ki: tényleg jól kezdődik az év. Ha úgy tetszik, tökéletes tehát a visszavágás: ezúttal mi hoztuk el Tolnából a pontokat.

Planet Leasing Dombóvár KC - Albacomp 79-87 (24-26, 19-23, 17-20, 19-18)

Albacomp: Simon 20/3, Hanga 13/3,  Radovic 23/6 , Bell 18/6, Morrison 1. Csere: Doyne, Góbi, Keller. Edző: Peresztegi-Nagy Ákos.
Dombóvár: Lagrange 15, McCullough 15/9, Bódi 11/3, Clark 10, Dill 23/9. Csere: Szőke 2, Deák 3/3, Balogh, Vas. Edző: Bálind József.

Saját hívei számára is várakozáson felül szerepelt eddig a Dombóvár, de ha már ilyen remekül belelendültek Bódiék, a szurkolók várták az újabb diadalt: a Paks idegenbeli s a Falco hazai megleckéztetése után az Albacomp legyőzését. Hogy mennyire várták, arról a létszám is árulkodott: tényleg egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a Vasút kis csarnokában. A remek hangulathoz persze a vendégszurkolók is kellettek: nagyon régen kísérték el ennyien Simon Balázsékat idegenbe, legalább kétszáz fehérvéri töltötte meg teljesen a számukra kijelölt szektort.

Biztos volt tehát, hogy sokan fognak csalódottan távozni a meccs végén - szerencsére úgy alakult, hogy többen voltak így, mint akik nem, vagyis vendégsiker született. Tulajdonképpen az  első negyed végétől folyamatosan az Albacomp tartott előrébb, de nem sokkal az utolsó dudaszó előtt inkább a hazaiak voltak lélektani fölényben... Ez is mutatja: változatos meccs volt, már maga az első tíz perc is, melyben Hanga mezőnykosarával, majd Radovics büntetőivel 5-2-vel nyitott az Alba, ezt követően viszont megérkezett az első dombóvári tripla és hamarosan átvette a vezetést Bálind József csapata. Nagy távolságra nem tudott kerülni, mert azért Morrison mellett Dill nem élt úgy, mint korábbi centerellenfeleivel szemben - ugyanakkor a hazaiak legjobbját dícséri, hogy így is több lepattanót szedett szünetig a Dombóvár, mint a vendég. Kintről is többször köszöntek be McCullogh-ék, ám sok eladott labdájuk volt, és a gyors indításokat jól alkalmazta az Albacomp. Az első negyed utolsó percét pedig sikerült igencsak megnyomni, Hanga emberről dobott, dudaszóra beeső triplájával vettük vissza a vezetést. Egyszer s mindenkorra.

Ádám remeklése az egész meccs egyik legkellemesebb momentuma, de neki is le kellett ülnie, amikor a faultproblémák ezt indokolták, így jöhetett Doyne. Finoman szólva is érződött rajta a kihagyás, támadásban nem tudott pluszt adni - nagyobb baj volt, hogy sokáig Bell sem. Erőlködött pedig Rashad, de feleslegesen forgácsolta erejét a Bódival vívott verbális háborúban, melynek ráadásul megjósolható technikai lett a vége. Talán ez kellett a jó öszpontosításhoz Rashadnak, mert a félidő vége felé már emlékeztetett korábbi önmagára. A csapat védekezésével nem volt gond, bár jópár támadólepattanót engedtek a mieink a hazaiaknak. Támadásban olykor rossz ütemben vagy ívben keresték Morrisont a labdával (aki, ha hozzájutott, általában élt vele), de Radovics rutinja nagyon sokat segített. Félidőre így sikerült növelni az első negyed után megszerzett előnyt.

Borko volt az is, aki a harmadik negyedben a meccsen először (és utoljára) kialakuló tízpontos vezetéshez segítette a csapatot egy szerzett labda utáni könnyű kosárral. Kellett ehhez persze az is, hogy Bell úgy dobjon, ahogy várjuk, és hogy Simon is a fontos pillanatokban villanjon meg. Morrison faultjai miatt többet ült a padon, távollétében jobban élt Dill. Mentálisan erős csapat a Dombóvár, ezt már korábban is bizonyította és szintén kitartó szurkolói támogatásával most sem törődött bele a vereségbe: a tízpontos hátrányt egy 7-0-ás rohammal csökkentette egytriplányira. Szerencsére a hullámzó meccsen ezután megint mi kerültünk felülre, Bell "majdnem hármas" duplája pont úgy a negyed végére időzítve demoralizálta a csarnok többségét (és váltott ki hangrobbanást a kisebbik táborban), mint Hanga bravúrkosara az eldő negyed végén.

Kilencpontos vezetéssel mentünk bele az utolsó negyedbe, de egyrészt ennél nagyobb hátrányt dolgozott le a Dombóvár korábban Pakson, másrészt mire ezt végiggondoltuk volna, már (ahogy a klasszikusok írnák) "hipp-hopp" hatot el is tüntetett a különbségből... A pocsékul induló utolsó negyedben mint korábban mi a tízpontos vezetéshez, úgy ezúttal a tolnaiak az egyenlítéshez több labdával is rendelkeztek - végül sikerült is nekik. Kereken 4:00 perc állt a táblán hátralévő időként, amikor 73-73-ra alakult az állás, a tomboló csarnokban a nemrég még vesztes pozícióban lévő hazaiak kétségtelenül lélektani előnybe kerültek. Ekkor azonban a rutin döntött: az Alba szigorú védekezéssel nem engedte tovább szárnyalni ellenfelét, támadásban lehiggadt, megvárta a helyzeteket és fontos pillanatokban betalált. Kiemelendő Hanga zsákolása, és még inkább Simon triplája, amely kevesebb, mint két perccel a vége előtt szinte szétzúzta a dombóvári reményeket. Bell kihagyott ugyan két büntetőt, de az idő szorításában rosszul dobtak Bódiék, az ezeket követő szükségfaultok után pedig már nem remegtek a fehérvári kezek.

Fontos és szép győzelmet aratott az Albacomp, akárcsak a nemzetközi kupában a Novy Jicin ellen, most is szinte kizárólag a kezdő ötösre építve (pontszerzésben totálisan). Ez is statisztikai kuriózum, miként Hanga hibátlan mezőnymutatója is. Kétségtelen, hosszabb távon nem lehet csak öt emberrel nyerni, de Doyne idővel visszanyerheti formáját, s ha Soós Gábor is felépül, a Dombóváron látott alapokhoz olyan pluszok jöhetnek hozzá, hogy reménykedhetünk: a folytatás is a 2009-es kezdetet idézi majd.

Peresztegi-Nagy Ákos: "A mérkőzés nagy részében a mi akartunk érvényesült. Védekezésben célunk volt a dombóvári triplakísérletek számának lecsökkentése a korábbi hazai meccseikhez képest, ezt megoldottuk. Támadásban az utolsó negyedben kicsit elvesztettük a fonalat, de a végén rutinos játékosaink segítségével felülkerekedtünk."