Fehérvári szurkolónak nagyobb boldogság nem kell annál, amikor az Albacomp egymás után veri simánál simább meccsen a Szolnokot és a Körmendet, ráadásként gálázva a Zalaegerszeget - a nagy sorozat közepette már olyan kérdések fogalmazódtak meg, hogy akkor Bell jobb-e, mint Shannon és tényleg itt az újabb aranykor? Talán nem is ártott visszatérni a földre, de azért a zsinórban elszenvedett három (ráadásul szintén sima) vereség kijózanító hatása annyira nem kellemes.

Tény, hogy a háromból kettő a Közép-európai Ligában érte a csapatot, márpedig ennek a sorozatnak a súlya nem vetekedhet a szurkolók szemében a bajnokságéval, de azért ne feledjük: nem unaloműzésként neveztünk a nemzetközi kupába sem. Az év utolsó (szintén nemzetközi) meccse előtt kérdeztük Peresztegi-Nagy Ákost a visszaesés okairól.

- Talán az a legfontosabb ebben a dologban, hogy kiestünk abból a ritmusból, amelyben játszva szállítottuk a jó eredményeket - kezdte az Alba edzője. - Volt egy megszokott menete a szezonnak, edzés, meccs, itthoni, külföldi - ez megtört, amikor a sérülések miatt több játékosunk kapcsán úgy döntöttünk, hogy hagyjon ki egy találkozót. A Klosterneuburg elleni kupameccsen közös vezetői-edzői döntés volt Bell és Radovics pihentetése, utólag most azt mondom, talán ez hiba volt. Az osztrákokat Bellel alighanem megvertük volna, és akkor egyrészt nincs sorozatban három vereség, másrészt a továbbjutás is meglenne a csoportból. De az azt követő soproni bajnokinak olyan nagy jelentőséget tulajdonítottunk, hogy jobbnak láttuk nem kockáztatni az ausztriai mérkőzésen.

- Sajnos nem jött be, hiszen Sopronban is kikaptunk. Mi volt ennek a szakmai oka?

- Igazi hidegzuhany volt a meccs, mert előtte remekül dolgozott a csapat, úgy éreztem, tökéletes szellemi állapotban vagyunk, nem is aggódtam különösebben. Jól is kezdtünk, aztán... A legnagyobb gond az volt, hogy mezőnyposzton, főleg Brooks révén fizikálisan egyértelműen földbe döngöltek minket. Amikor a meccs elején hátrányba kerültünk, Soós Gábor állítottam az amerikaira, ekkor egy 11-0-val fordítottunk. Csakhogy Gábor kapott egy rúgást a térdére, azóta is ezt nyögi, nem állhatott vissza, és Hanga pehelysúlyúnak bizonyult Brooksszal szemben. Ezen nincs mit szépíteni, és nem bűnbakként állítom be Ádámot, de sajnos a fizikuma és a rutinja is kevés még ilyen feladatok megoldására védekezésben. Ráfújták a faultokat, azt kell mondjam, jogosan, és mivel azon a poszton addigra Doyne és Soós is kidőlt a rotációból, nem tudtuk megoldani az ellenfél semlegesítését. Hanga esetében még hiányzik a kellő ravaszság, és tapasztalat. Simon például bátrabban védekezik, elvállalja a fault kokázatával járó dolgokat, de amint nincs váltótárs, ő is sokkal óvatosabb. A létszámhiány miatt neki is jobban kell vigyáznia, ez meg is látszik a védekezésén. Szóval, akárhogy nézzük, sok minden visszavezethető a sérülésekre, amelyek sajnos nem kíméltek minket a szezonban. 

- Pedig Körmenden is Doyne és Radovics nélkül nyertünk, és a Zalaegerszeg lerohanása sem teljes csapattal történt.

- Hazai pályán mindig más a helyzet, ott a közönség rengeteget segít, a csapat eleve más lelkiállapotban kezdi a meccset. Az idegenbeli győzelmekhez szükséges egy plusz, még teljes csapattal is. Körmenden volt egyéni extránk, Bell személyében, és őszintén szólva a krízisben lévő Körmend is elég gyenge volt ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Nem lehetetlen természetesen máskor sem, de például Sopronban nagyon hiányzott, hogy elfogytunk a mezőnyben. Ebben a keretben ideális esetben remekül rotálható Simon, Doyne és Hanga, be tud segíteni nekik Soós is - de amikor közülük ketten kiesnek, akkor nincs variációs lehetőség. És még valami: egyelőre nem tudjuk jól lereagálni, ha az ellenfél a saját hazai pályáján a keménység határait feszegeti védekezésben. Pedig fel kell rá készülni, hogy ez még sokszor így lesz. Ami igazán dühített a soproni és a pécsi vereségnél is, az a meccsvégi fgyelmezetlenség, mindkét esetben kosarat ajándékoztunk az ellenfélnek, mintha már nem is érdekelt volna minket, mi történik. Pedig a bajnokságban nagy jelentősége lehet minden kapott pontnak.

- Mint ahogy ezek szerint annak is, mikor játszhatunk végre teljes csapattal. Doyne-ról tudható, milyen állapotban tér vissza?

- Reménykedünk, hogy megfelelőben. Otthon is járt orvosnál, pihenhet is, remélem, amikor januárban jönnek a nehéz meccsek, bevethető lesz. Már az is sokat számítana, ha a tőle megszokott energikus játékra hat-hét percig számíthatnék, ő ponterős, ha túljut egy emberen, nem áll meg a másodiknál, kierőszakol egy kosarat vagy egy faultot, ez nagyon hiányzik. De kellene Soós Gabi is, egyáltalán, nem lenne baj, ha végre teljes csapattal állhatnánk fel. December 27-én már együtt edz a csapat, mert hihetetlenül nehéz január vár ránk.

- Az évzáró meccs a nemzetközi kupában könnyen lehet a búcsúnk is, a csehországi súlyos vereség után. Nem bánod, ha a nem is túl erős mezőnyből nem sikerül a legjobb négybe jutni?

- Mint már volt róla szó, ezen a fronton is befolyásolták szereplésünket a sérülések. De persze nem volt törvényszerű ennyivel kikapni Novy Jicinben, még ha a cseh csapat tényleg erős rivális is. Nem tettünk még le a továbbjutásról, ha nem is verjük meg őket huszonhét ponttal, azt egyértelműen érzem a csapaton, hogy győzelemmel és jó játékkal akar elbúcsúzni erre az évre a közönségtől. Tisztességes, határozott hozzáállással megyünk neki az utolsó meccsnek, majd meglátjuk, mire lesz elég. Ami pedig a nemzetközi kupára vonatkozó eredeti célkitűzéseinket illeti: azt akartuk, hogy a plusz programmal megtapasztaljunk egy playoff-ritmust, ez sikerült. A másik cél pedig a fiatalok fokozott terhelése volt, nos, Hangának 30, Soósnak az átala játszott meccseken 20 fölötti percátlaga volt, Keller Ákos 18, Antal Szabolcs 15 percet töltött átlagban a pályán. Fontos lépések ezek számukra, és a klub számára is.