Régen volt már olyan, hogy az utolsó alapszakaszbeli fordulót nyugodtan várhattuk. Tavaly az első hely megszerzésére nyílt jó esély - kár, hogy nem éltünk vele és kikaptunk Sopronban. Most ugyanott kellene nyernie egy csapatnak a legkedvezőbb pozícióhoz, de nem az Albacomp ez a csapat - nekünk a legjobb négy között maradásért, a harmadik helyért kötelező megverni a Paksot. S ha megtesszük, a soproni meccs tétjét veszti - még sosem szurkoltak ennyire nekünk Szolnokon... A biztatás - persze, főleg a fehérvári nézőké a helyszínen - el is kél: hatalmas feladat az ASE legyőzése!

A paksiak címvédőként kezdték a szezont - és rosszul. Nehezen állt össze keretük, kezdettől fogva maguk sem tagadták, hogy a tavalyi szenzációs Monroe-Grizzard duót nem tudták hasonló kvalitású párossal pótolni. Ráadásul szlovén erőcsatáruk, az előszezonban igen ponterősnek és sokoldalúnak bizonyuló Balazics hosszabb időre kidőlt a sorból anélkül, hogy egy meccset is játszott volna a bajnokságban. De megsérült és távozott Pavlik is, s mivel Mészáéros sem volt hadra fogható, az irigyelt ASE olykor emberhiánnyal küzdött ősszel. Ez meg is látszott az eredményeiken, meglepően távol voltak az élmezőnytől.
Lassan aztán helyükre kerültek a dolgok, hiszen pénztárcájukhoz méltó manőverekkel igazoltak, jött cseh bedobó éppúgy, mint irányító Portugáliából - és jött Grizzard is, aki addig várt a mesés ajánlatra, míg visszatalált Paksra. A "Monroe-pótló" Walters lassan megbízhatóvá tornázta fel olykor bravúros teljesítményét, Balazics és Mészáros is felépült - ma már pont olyan sok lábon álló, gazdag kerettel rendelkező csapat az ASE, mint korábban. S mivel racionális sport a kosárlabda, az eredmények is ennek megfelelően alakultak, hiszen a vesszőfutást diadalmenet követte. Jelen pillanatban ott tart a Paks, hogy ha nyer Fehérváron, a Szolnok pedig kikap Sopronban, apszakasz-győzelmet ünnepelhet Zsoldos András csapata.

A két feltétel csak eggyütt teljesülve jelenthet paksi boldogságot - viszont csak az elsőről tehetnek maguk az érintettek, így aztán könnyű elképzelni, mekkora elszántsággal érkeznek Fehérvárra. A rutin és az önbizalom mellett a fizikai állapot sem éppen ellenük szól, hiszen nem voltak ott ahétvégi kupadöntőn, frissen állhatnak ki ellenünk. A sorozatosan remeklő Balazics, az általában csereként pályára lépő, de egyre jelentősebb szerepet játszó Stewart, valamint a továbbra is nagyon agilis Horváth Zoltán jelentik talán a legmegbízhatóbb pontokat edzőjük számára - de nem kérdés, hogy Mészáros, Grizzard, Walters vagy Czigler is bármikor nyerőember lehet.
Hm, a névsor olvasása felér egy megrendítő ütéssel az ellenfelek számára, elvégre itt már csereembereket is felsoroltunk...

Hagyjuk is a Paksot, lássuk, mivel rukkolhat ki az Alba! Mindenekelőtt (remélhetőleg) letisztult, nyugodt játékkal, melyben nem hagy a szolnoki kupaelődöntőben tapasztalt nyomot a tét, a túlzott akarat. Minden harci tűzzel együtt - mert azért az biztos, hogy a Paksot csak ezer fokon égve lehet megverni! - muszáj lesz higgadtan támadni, védekezésben pedig negyvenperces fegyelemmel dolgozni. Lowe kihagyta a kupadöntőt, már bevethető. Jó hír, mert jó formában van mostanság. Lehet aztán, hogy olyan valaki villan majd, akitől nem várnánk, ily módon is bizonyíthatja a csapat, hogy a bajnokhoz hasonlóan sokoldalú. Megjósolhatatlan, ki döntheti el a meccset - de, hogy mi döntheti el, az egyértelmű: a hazai, utóbbi időkben ellenfeleknek esélyt nem adó, határozott játékát kell nyújtania a csapatnak.
És dönthet még a közönség is. Ha másért nem, a paksiakkal szembeni presztízs-szempontok, a tavalyi bajnoki döntő utáni revansvágy, a nagy ellenfél legyőzésének mámora hozza ki mindenkiből leghangosabb énjét! 

Az alapszakasz véget ér - de a bajnokság robog tovább. Ha úgy tetszik, a versenybe csak most lehet igazán beszállni, és nem mindegy, mekkora lendülettel.
Nyerjünk, és rohanjunk neki a playoffnak!