Amióta híre ment Tóth Attila, az Albacomp edzője betegségének, rengetegen érdeklődtek hogyléte felől. El is határoztam, hogy megkérem, a legközelebbi Kosárpárbajban mondja el nekünk, a gyógyulásáért aggódóknak, kálváriája történetét.

Csütörtökön azonban hiába hívtam telefonon, senki nem vette fel a kagylót. Legnagyobb örömömre viszont néhány perc múlva személyesen találkozhattam vele, és nem máshol, mint a Gáz utcai sportcsarnokban. Igaz, egy mankó pihent mellette, de lagalább a saját lábán érkezett a csarnokba, amely sok év óta szinte a saját otthona.

- Novemberben, az egyik edzésen begörcsölt a lábam -meséli- és nem tudtam mire vélni a dolgot. Valahogy más volt az érzés, és még Feri bácsi masszázsa, varázspatikája sem mulasztotta el a fájdalmat. Orvoshoz mentem, ahol hamar megszületett a diagnózis: érszűkület van a lábfejemben. de meg is nyugtattak, hogy nincs ok az aggodalomra,  nem súlyos eset, műtéti beavatkozás nélkül is gyógyítható. Sajnos, ebben az egyben tévedtek a doktorok. Decemberben csonkolták a lábujjaimat, majd két újabb csonkolásos műtét következett. Őszintén szólva, nem sok maradt a lábfejemből...

Gondolhatod, egy magamfajtának mekkora trauma volt ez! Hetekig csak a falat bámultam, 33 kilót fogytam, néhány hete csakugyan árnyéka voltam mindenben régi önmagamnak. De most már lélekben  és testileg is egyre inkább túl vagyok rajta. A fehérvái kórház orvosai, akik csakugyan minden lehetőt megtettek értem, azt mondják, vége, nem lesz szükség újabb beavatkozásra. És ha igaz, kapok majd egy olyan protézist, amelynek segítségével néhány hónap múlva a saját lábamon szaladgálhatok. Lám, milyen kicsi dolgok kellenek a boldogsághoz! 
Mielőbbi teljes gyógyulást Atykó! P.E.