Az ellenfél és a meccs rangjához méltót produkáltak a fiúk. Rossz kezdés után fokozatosan javuló egyéni teljesítményekkel, de igazi csapatként küzdve verték meg legerősebb vetélytársukat.
Az ellenfél és a meccs rangjához méltót produkáltak a fiúk. Rossz kezdés után fokozatosan javuló egyéni teljesítményekkel, de igazi csapatként küzdve verték meg legerősebb vetélytársukat.
Albacomp – Atomerőmű SE 95-92 (19-23, 32-27, 19-24, 25-18)
Albacomp: Nisavics 13, Spivey 13, Horváth Á. 13/9, Flowers 18, Bencze 19. Csere: Brolih, Kámán 10/6, Góbi 9, Bódi.
Atomerőmű: Mészáros 6/3, Monroe 24/3, Kiss Zs., Djogo 13/9, Czigler 20. Csere: Grizzard 17, Pavlik 12/3, Lőrincz.
Minden úgy történt, ahogy vártuk: telt ház, fergeteges hangulat, szoros, a legvéksőkig kiélezett csata. Ez volt a bajnokság két legjobb formájában lévő, alighanem legerősebb kerettel rendelkező csapatának fehérvári randevúja. Hazai szempontból happy enddel, amit persze szintén vártunk – de legalábbis nagyon reméltünk…
A csúcstalálkozó ünnepélyes felvezetéseként Bogár Pál, az 1955-ös Európa-bajnok válogatott kapitánya kapott hatalmas tapsot, aki most vehette át személyesen „tagságiját” minden idők legjobbjai közé (a szavazás eredményét még decemberben hirdették ki). Az Építők egykori klasszisa mindenki számára példakép lehet – de azt nem gondoltuk volna, hogy tiszteletére az első percekben felidézik a maiak a „régi idők kosarát”… Persze, valójában nem Pali bácsinak szólt, sokkal inkább a tét miatti idegességnek és a védekezésnek köszönhetően számoltunk elenyészően kevés pontot. Számunkra kínos volt, hogy az Alba maradt tovább „néma”, hisz amíg Czigler révén a paksiak be-beköszöntek, nálunk sokat kellett várni az első akciópontokra.
Ahogy a bajnok óriásától megszoktuk, ellenünk alaposan felszívta magát, ne csak Horváth Zoltán hiányának tudjuk be, hogy szinte két ember helyett termelt a meccs elején. Az is hamar világossá vált, hogy a vendégek többi nagyágyúja, Monroe, Djogo vagy a szokás szerint csereként beszálló Grizzard is legjobbját próbálja hozni a korábban több könnyed győzelmet arató Paksban. Nyolcpontos előny jelezte, mennyire összeszedett a vendégcsapat, közben Nisavics vezérletével csak kapaszkodott az Alba.
Horváth Ákos a faultokat gyűjtötte, szerencsére a helyére álló Kámán Tomi nem: két triplája elemi szükséglet volt. Főleg a második, hiszen dramaturgiai fordulópontot jelentett: a nagyszünet előtti utolsó pillanatban ezzel fordított az addig szinte végig hátrányban (olykor majdnem tízpontosban) játszó Fodor-csapat. Spivey négy, Nisavics hat gólpassza jelezte az első húsz percben, hogy a csapatmunka mindenek felettinek számított hazai részről – a Paksban inkább az egyének villogtak. Monroe 15 pontig jutott, de egyszer sem hozta helyzetbe társait… Ezzel együtt világos volt, hogy rendkívül erős állományát bőven variálhatja Zsoldos András.
A második félidő teljes egészében a „ki nevet a végén” társasjátékot játszották a felek. Mire megünnepeltünk volna egy-egy triplát (Horváth Ákos visszaállva élen járt a termelésben), zsinórban dobott öt ponttal fordított a Paks (Djogo volt a nehéztüzér, Czigler sem fáradt); mikor Flowers letépett egy-egy lepattanót (megint hihetetlenül hatékonyan dolgozott!), a túloldalon hasonlóan összeszedett játékot láttunk valamelyik kulcsembertől. Mészáros ráadásul dudaszóra dobta a harmadik negyedet lezáró tripláját, ezzel négypontos fórt kapart össze a rutinos ASE. Hogy aztán 7-0-val kezdjük a negyediket…
Elképesztő hangorkánban, a két remek szurkolótábor egymásra licitáló „aláfestése” mellett mentek be a felek a végjátékba, ahol Horváth harmadik, messzeségből hintett hármasánál tomboltunk, de csak Djogo válaszáig. Bencze felnőtt Czigler mellé, ekkor igazi oszlopa volt a csapatnak, akárcsak a hihetetlenül koncentráltan játszó Nisavics, a tíz gólpasszot kiosztó, labdát ezúttal a kiélezett pillanatokban nem vesztő Spivey, és a lepattanókat továbbra is ipari mértékben gyűjtő Flowers, aki ráadásul ponterőssége révén is nyerőembernek bizonyult. Az utolsó percen belül Pavlik hármasával előbb még egyenlített a Paks, majd Spivey kosara után az utolsó támadást vezethette – Djogo azonban rontott kintről, és másfél másodperccel a vége előtt Bencze büntetői pontot tehettek a dráma végére. Egyet bedobott, Czigler meg a labdát kidobta – az évad eddigi legjobb meccse fehérvári ünneppel zárult.
Köszönhetően elsősorban annak, hogy aki pályára lépett, szinte kivétel nélkül jó játékkal, nagy villanásokkal segítette a csapatot. A legjobb rivális ellen – tehát a legjobbkor. A 62 %-os (ranagdón egészen kiváló) dobóteljesítmény, és a 131 csapat-IBM bizonyítja: nagyot játszott az Alba!
Fodor Péter: Azért vagyunk jó csapat, mert mindig van, aki a legfontosabb pillanatokban élre álljon és vezesse a többieket. Köszönet közönségünknek a fantasztikus hangulatért!
