Bár kétszer is vezetett tíz pont körüli előnnyel a csapat, kikapott, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy meglepetésre. Az idei szezon történései után szinte törvényszerű volt, amit láttunk: hiányzott a rend a  fejekből, az összhang a pályán, ezúttal ráadásul kiugró egyéni teljesítmény sem akadt. A vereség várható következményét mindenki sejti, de a balhé ezúttal sem "egyszemélyes"...

Albacomp - Univer KSE 78-80 (16-16, 21-20, 25-20, 16-24)

Albacomp: Spivey 10, Horváth Á. 11/6, Kámán 7, Flowers 12, Bencze 16. Csere: Nosavics 14/3, Bódi 8/6.
Univer: Jovanovics 23/15, Bradford 17/9, Vaisvila 12/3, Lapov 11, McClendon 13. Csere: Horváth Cs. 4., Halmai, Vida.

Ínséges idők járnak Fehérváron, nem csoda, hogy a szokottnál is melegebb taps fogadta azokat, akik bajnoki címeket szereztek évekkel ezelőtt az Albacompban. Apró szépséghiba, hogy közülük hárman is az ellenfélnél melegítettek, és a bemutatásnál csak egy integetéssel köszönhették meg a szeretetet. Lapov, McClendon és Gémes összesen öt bajnoki elsőség tulajdonosaiként emlékeztetnek a dicső múltra - az Albában jelenleg csak Góbi tudna mesélni a társaknak a "szép időkről".

Ami azt illeti, éppenséggel meséléssel is tölthette volna idejét a csapatkapitány, mert egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott a meccsen Predrag Kruscsicstól. Hogy miért, az immár a legendárium része, nem volt sérült, ez tény, mint ahogy az is, hogy nem álltunk olyan jól a meccs előtt, s aztán a meccsen sem, hogy ne használhattuk volna egyik legharcosabb játékosunkat... Ez a kis történet is arról mesél, hogy a vezetőedző és a csapat közös munkáját nem lehet feltétlenül harmonikusnak nevezni. Ilyen esetben legritkábban terheli a felelősség kizárólag az egyik felet - de mindez felesleges eszmefuttatás lenne, ha kiszenvedett, csúnya és nem meggyőző győzelmek után állnánk. Ehelyett biztató helyzetből elvesztett meccsek vannak az Alba mögött - és a táblázat utolsó előtti helye a valóság.

A Kecskemét ellen a szokásos pocsék rajtot a szokásos "feltámadás" követte, épp úgy döntetlenre mentette a gárda az első negyedet, mint a Kaposvár ellen. Sőt, a hasonló folytatás is felrémlett, hiszen a második negyedben a ponterős Bencze, a lepattanókat kapkodó Flowers és a csereként is aktív Nisavics vezérletével összegründoltunk tíz pont előnyt. Rutinban persze a túloldalon sem volt hiány, és mivel nagyon hullámzóan játszott az Alba, szépen faragta is hátrányát a Jovanovics repítette Univer.

A koreográfia később sem változott: előbb elhúztunk (Horváth Ákos és Bódi Feri triplái ellensúlyozták a kintről jobban célzó Kecskemét vonatkozó mutatóit), majd jött a gödör. Spivey a kispad és a pálya között ingázva ezúttal szinte semmit nem tett hozzá a támadójátékhoz, igaz, túloldali "klónja", Bradford sem rittyentett díszelőadást. A döntetlenről induló végjátékban az döntött a vendégek javára, hogy két-három védekezésbeli üresjáratot kihasználtak rutinos légiósaik, míg az ehhez szükséges koncentrálás és hit mintha hiányzott volna hazai oldalon. A végén Nisavics megpróbált mindent, egyszer faultgyanúsan szerelték, utolsó kosara pedig már nem oszott, nem szorzott.
Nyerhető meccs volt ez is, és megkockáztatható: ha rend van a fejekben, nyertük is volna. Az egyetlen vigasz (erősen feltételes módban) az lenne, ha egy folyamat végállomását láttuk volna. Ehhez nyilván változás kell, s anélkül, hogy az események elébe mennénk, sejthető, hogy lesz is. Legalábbis egyfajta - kiindulásként.
A komolyabb változáshoz persze "fejcserén" kívül önvizsgálat is szükségeltetik...