Még el sem ültek a fantasztikus küzdelemben megfordított negyeddöntő visszhangjai, s máris itt az újabb kihívás: elődöntő a Debrecen ellen. A feladat hasonló, mint a hazai vereség után a Szolnok ellen volt: legalább egyszer nyerni kell idegenben, ha tovább akar jutni a csapat. Márpedig akar.
A Vadkakasok évek óta szisztematikusan bajnoki döntőre készülő gárda. Korábban is úgy tűnt, anyagi korlátok nem zavarják a debrecenieket, amikor megerősítik csapatukat, s bár tavaly hallani lehetett elégedetlenkedő, pénzükre váró játékosokról, az új szezonra úgy tűnt, kisimulnak a ráncok a homlokokon. Minden eddiginél erősebb keretet hoztak össze a vezetők, az együttes, első magyar egyletkén elindult az ULEB-kupában, a Főnix Csarnok, már-már NBA-t idéző kulisszái között sztárellenfelek fordultak meg – szóval kicsit kiszakadni látszott a magyar rögvalóból a bátran tervező csapat. Ezért csak dicséret illeti, még ha a nemzetközi kaland nem is hozott átütő sikert, s ha idén sem ment minden zökkenőmentesen Debrecenben.
Legalábbis ere utal, hogy már két edzőváltáson van túl a gárda, az ősdebreceni Ráthonyi Tamás után az amerikai Robert Reid sem felelt meg az elvárásoknak. Amire persze mondhatjuk, nem is könnyű, ha ezek az elvárások igen magasak… Márpedig az évek óta tartó folyamat végén most már valóban szeretnének nagyot dobbantani, legalább itthon a debreceniek. Keretük, ez aligha vita tárgya, alkalmas rá, a mennyiség és a minőség elvét szem előtt tartva egyaránt. Sok jó játékos, ez azért alapvető feltétele a sikernek, s Debrecenben adott. Szinte nincs gyenge pontja a keretnek, cseresorukat kezdőként fogadnák el legtöbb riválisuknál, s mivel hazai pályán még veretlenek (bár ez a pálya már nem a Főnix, amelyet valahogy talán sosem lakott be igazán a csapat), talán nem is kell több érvet felsorakoztatni esélyességük bizonyítására.
Ettől szép a feladat, s mivel arról meg az Albacomp tett tanúbizonyságot, éppenséggel a negyeddöntőben, hogy a kihívás önmagában nem bénítja, inkább a legjobbra inspirálja, megjósolható, újabb nagy csata elé nézünk. Légiós fronton nagy csemegékkel: ott Toya, Lee, Anzulovics, Bukva, Horvat, Thomson (egyikük kimarad, nem lehet egyszerű döntés…), itt Spivey, Nisavics, Younger, Behr, Petrovics – mégsem biztos, hogy nem magyar játékos mondja ki a döntő szót.
Farkas Sándor amondó, matematikai alapon nyugodtan reménykedhetünk:
"A Szolnok ellen, miután kikaptunk itthon, két meccsből egyet meg kellett nyerni idegenben. Most jobb a helyzet, hiszen három meccsünk van erre… Természetesen tudjuk, mennyire erős az ellenfél, azt is, hogy otthonában veretlen, így aztán csak annyit mondhatok, nagyon szép feladat vár ránk, méltó egy olyan csapathoz, amely a negyeddöntőben 0-2-ről talpra állt."
