Minden küzdés értelmet nyert, a diadal pillanatában szinte felértékelődik a korábbi kudarc is. Az első két meccset el kellett veszíteni, hogy a továbbjutás még nagyobb győzelemnek tűnjön.
Albacomp - Szolnoki Olaj 92-75 (26-19, 30-25, 15-17, 21-14)
Albacomp: Nisavics 20/3, Spivey 15/3, Behr 2, Younger 24/3, Góbi 14. Csere: Bencze 4, Bódi 8/6, Gáspár 5/3.
Szolnok: Thomas 22/18, Alekszics 18/3, Majoros 9/6, Stroud 8, Frana 5. Csere: Cziczás 5/3, Fülöp 6, Szarvas 2.
Sokan jöttek Szolnokról, persze, nem hagyják magukra a csapatot. Pedig a lemondás lett úrrá sok Olaj-hívőn a hosszabbításban elveszített pénteki, hazai meccs után, de egyrészt kis remény azért még pislákolt szívük mélyén, másrészt legalább egyszer még látni akarták csapatukat. Amely számtalan olyan meccsnek futott már neki idén, melynek nem ő volt a favoritja, s ezeket általában megnyerte…
Mondták, az idősebb játékosok nehezen fogják már bírni, fogy a szusz, lassul a tempó. Szó se róla, Frana halvány utánzata volt korábbi önmagának, de a cseh centeren kívül nem sok olyan harmincast fedeztünk fel a teremben, aki rosszul érezte magát. Esetleg a nézőtéren… A pályán Zoran Nisavics, a maga harminchat évével bemutatózott az első negyedben. Az Alba karmestere pontfelelőssé is előlépett, miközben fiatalabb riválisai bottal ütötték a nyomát. Vagy ott volt honfitársa, Alekszics, állítólag ő is nehezen lélegzik már, ehhez képest emelt fővel vezette rohamba seregét. Igazi vezér, mindent tud a játékból, és mindent vállal, mert azt is tudja, neki kell. Szerencsére ezúttal nem dobott hatékonyan, főleg emiatt volt hátrányban a Szolnok.
Ami az ifjabbakat illeti, Younger végleg csatát nyert Stroud fölött, bár az már e meccstől függetlenül tudható volt, hogy a két amerikai kiscenter csatájában elsöprő fölénnyel nyer Kenny. Ha Stroud tavalyi önmagát idézően játszott volna, talán nem is kerül sor ötödik meccsre, de ezen a poszton nem volt igazi ellenfél. Volt viszont az egyesen, ahonnan elképesztő precizitással hajigálta elképesztő tripláit Thomas. A kisembernek nem kellett dobóhelyzet, csont nélkül vágta be nyolcról is akár, így aztán azt is elbírta csapta, hogy irányítóként olykor nem irányított, hanem kerülte a tömeget. Ha kikerülte, és megkapta a labdát – már tüzelt is. A találati pontosság amúgy mindkét fél részéről elismerésre méltó volt az első félidőben – ennyit az ötödik meccsek állítólagos idegrongáló, elbizonytalanító hatásáról.
Ha Majoros nem dob triplát a dudaszó pillanatában, tizenöt pont lett volna az Alba előnye szünetre, de dobott. A tizenkettőt pedig egy hármassal már tíz alá is lehet vinni – naná, hogy megtették a vendégek, rögvest a második félidő elején. Tudtuk jól, a szíven nem múlik a Szolnok sikere, csak egy esetben: ha Góbiéké még nagyobb lesz. Közönségével a háta mögött a két egylet csatája a heroikus küzdelem fázisába torkollt a harmadik etapban. Kevés kosár, sok bruszt és ferde szem a bírók felé, mindkét oldalról. Thomas csak nem hagyta abba a hármasdobást, szerencsére Bódi is bevágott egyet. Spivey ezúttal nem élt úgy, mint Szolnokon – mentségére (meg Alekszicsére is) legyen mondva, a két szólistát nem mindig nemes eszközökkel gyepálták őrzőik…
Az utolsó negyed előtt felzárkózott a Szolnok, és még annak felénél is belátható távolságon belül volt (egy ízben csak hatpontnyira). De egyre nehezebben bírta el, hogy Alekszics felőrlődött, pontatlanul dobott, miközben Younger hihetetlen munkát végezve mindenhol feltűnt, Spivey is megvillantotta passzoló képességét, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tíz pontnál közelebb a hajrában nem tud kerülni a Pór-csapat. A beletörődés pillanatában aztán gálává változott a meccs, a tessék-lássék letámadást átjátszva könnyű, ámde látványos kosarakat dobott az Alba, állva tapsolós, ollézós őrjöngést kiváltva a nézőtéren. Nincs a sportban „ha”, de az azért elég egyértelmű: hasonlóan koncentrált játékkal az első fehérvári meccsen sem érte volna kínos meglepetés Góbi Ricsiéket, persze most már fene bánja. 0-2-ről fordított, így igazán emlékezeteset alakítva jutott elődöntőbe a csapat, egy jó erőkből álló, szintén nem érdemtelenül megtapsolt ellenféllel szemben. Ez még nagyobb tett volt, mint hat éve, a Zete ellen.
Hogy hozhat-e hasonló folytatást is a történet, arra gyaníthatóan Debrecenben nemmel felelnének, szerdán utazunk megkérdezni.
Farkas Sándor: Ma két olyan dolog is történt, aminél többet egy edző pályáján nem kaphat. A csapatom talpra állt 0-2-ről, amihez nemcsak remek sportolók, de remek emberek is kellenek – az eredmény mindent elmond róluk. A másik pedig a közönség szeretetének megnyilvánulása. Köszönöm.
- Véleményed szerint a pénteki meccs volt a döntő?
- Sokat számított. De én már a második találkozón, melyen kikaptunk Szolnokon, azt éreztem, hogy összeáll, egységes és erős a csapat. Akkor azonban még sok utolsó másodperces, bravúrszámba menő kosarat dobott a Szolnok. Utána bebizonyította a csapat, hogy nagyszerű közösség, egymásért is játszó emberekkel – innentől lásd, mint fent.
