Egyszerűen nem volt más választás... A hozzáállás, az akarat, helyenként a játék is azt mutatta: mindenki tudja, mi forog kockán. Szolnokon nyerni, hosszabbításban, play-off meccsen, 1-2-nél: óriási dolog. A csapat megtette, ezzel esélyt teremtett. Vasárnap mindenki a csarnokba!
Szolnoki Olaj KK - Albacomp 91-98 (18-18, 25-25, 14-24, 23-13, 11-18)
Szolnok: Thomas 20/15, Alekszics 17/6, Majoros 8, Stroud 12, Frana 16. Csere: Szarvas 6/6, Fülöp 9, Cziczás 3/3.
Albacomp: Nisavics 19/3, Spivey 28/15, Behr 8/6, Younger 14, Góbi 16. Csere: Bódi 11/9, Bencze 2, Gáspár.
Az első két meccs után tulajdonképpen mindenki sejtette, hogy ez a találkozó lesz az Olaj igazi, nagy esélye. Természetesen a harmadik meccsen, Fehérvárott is behúzhatták volna elvileg a továbbjutást érő győzelmet, de nagy tragédiaként aligha élték meg a vereséget, hiszen hazai pályán, félelmetes hangulatot teremtő közönségük előtt erre jóval nagyobb sansz mutatkozott. A Tiszaliget sikerre éhes, és annak ízét már megérző, a csapata győzelméért mindenét odaadó szurkolótábora meg is teremtette a várt atmoszférát... Ez volt az Albacomp igazi próbája: egy komoly csapatnak való legkomolyabb kihívás ilyen körülmények (amibe persze az erős ellenfél is beletartozik!) közepette kivívni a "muszáj-győzelmet". Jó előjel volt, hogy nem tudott megugrani az Olaj, hiába hajítottak triplákat és fokozták a már nem is fokozható hangulatot a csarnokban. Látszott, mennyit ér az a hideg rutin, amit Nisavics, Spivey képvisel a csapatban, nyugodt, gondolkodó és tettrekész maradt az Alba.
A "kiegyenlített erők csatája" közhelyet soha oly jogosan nem sütöttük el, mint most, az első két negyed kapcsán, melyben egyszer egyik, aztán meg másik fél vezetett pár ponttal, ám mindkét tíz perc egállal végződött. Ezek után a harmadikban, mely már nem egy ízben hozta ránk a frészt e szezonban, sejthető volt: ha valamelyik egylet meglép, a célig rohanhat. Sejthető? Frászt, az ilyen meccseknek nincs logikájuk. Ha lenne, tényleg boldogan pacsizhattunk volna harminc perc után, hiszen amerikai tengelyünk precíz volt, mint egy Lincolnban. Younger harcosan, Spivey meg úgy játszott, ahogy tud, s ahogy más nem tud. Tizenhárom pont előnyünk is volt a negyedik negyed elején, felsejlett a vasárnap esti program...
Ekkor jött a Szolnok. Cziczással, akinek, csekélység, a térdszalagjai szakadtak pár hete, autóbalesetben, de talán már akkor tudta, ha az Alba ellen jön a döntő fázis, jön ő is. És jön. Mentálisan sokat jelent csapatának, közönségének, harcolnak, nem adják fel, üldözik az Albacompot. Hogy utol is érik, az azért nemcsak az ő érdemük: hihetetlen bakikat követ el a vendégcsapat a végjátékban. Behr hős lehetne remek tripláival, de aztán ellene ítélnek sportszerűtlent, amikor már megnyugodnánk. És van rosszabb is: a végén tizennégy másodperc alatt kapunk két kosarat, mintha magunknak dobnánk, olyan figyelmetlenségből... A megnyert meccsből döntetlen lesz, és hosszabbítás a hamvaiból éledő, őrjöngő katlanban feltámadó Olaj otthonában.
Szerencsére a hangulatnak mégsincs jelentősége. Vagy talán annyi, hogy így még nagyobb a diadal, mert a ráadás öt percben megint meglépünk és már nincs idő újra elszúrni... Hatalmasat küzdve, Spivey zsenijére építve, nagy győzelemmel hozta vissza a párharcot a csapat, megteremtve az ötödik meccs esélyét. Amely vasárnap este mindent eldönt, és amelyről egyszerűen nem hiányozhat, aki Fehérvárott kicsit is szereti a kosárlabdát, szereti a sportot!
