A pályaelőny jó dolog, de nem örökbe kapott ajándék. Egységesebb, fegyelmezettebb, pontosabb ellenfél olykor elveszi. A tétel bizonyításának mi ittuk meg a levét.
Albacomp - Szolnoki Olaj KK 84-90 (27-29, 25-22, 8-27, 24-12)
Albacomp: Nisavics 8, Spivey 23, Bódi 9/3, Younger 8/3, Góbi 17. Csere: Behr 13/3, Petrovics 3/3, Bencze 3, Gáspár.
Szolnok: Thomas 19/9, Alekszics 25/3, Majoros 14/6, Stroud 10, Frana 18. Csere: Dávid, Szarvas 4.
A vendégek kapitánya, Cziczás nem egyedüli sérültként várta a meccset, hozzá hasonlóan civilben üldögélt a padon a Szolnok első számú centercseréje, Fülöp is. Így aztán nem sok játékosa maradt Pór Péternek, a vendégek fiatal edzője két cserét forgatva próbált percnyi pihenőket biztosítani kulcsembereinek. Akik remekül kezdtek, sorra kosárral fejezték be támadásaikat, és mivel Thomas három triplát is bevágott, szinte megnyugtató volt az előnyük. Igaz, az Alba is be-betalált, a védekezés pedig egyik oldalon sem igazolta, amit előzetesen vártak az edzők: hogy tudniillik ezzel lehet meccset nyerni.
Centerben Góbi és Younger is odatette magát, gyűjtögették a pontokat, így aztán, bár kintről kevésbé voltunk veszélyesek, tartottuk a lépést. Alighanem mindenki arra várt, hogy fáradni kezdjen a Szolnok, az Albacomp pedig végre magához ragadva a vezetést, biztos előnyre tegyen szert. Farkas Sándor is ennek megfelelően forgatta csapatát, kihasználva, hogy sokkal több bevethető embere van. Csakhogy a mennyiség egy dolog, a játék színvonala pedig egy másik: főleg védekezésben hiányzott a fegyelem. Igaz, láttunk az ellenfél palánkja alatt is hajmeresztő megoldást, amikor például Younger tiszta ziccerben "mellé lőtt".
Így aztán egy utolsó másodperces kosárral csak minimális előnnyel fordult az Alba, de ezt is volt okunk visszasírni hamarosan, mert nagyon is közeli rémisztő emléket idézett a harmadik negyed. Akárcsak a paksi kupadöntőben, ezúttal is totálisan összezuhant az Albacomp, és erre nincs épeszű magyarázat. Az egységes csapatjátékot nyújtó Szolnok semmi különlegeset nem csinált, csak saját színvonalához méltón játszva kihasználta lehetőségeit, miközben hazai részről az égvilágon semmi nem sikerült. A vendégek védekezése persze kellett ehhez, de hihetetlenül sok eladott labda, elkapkodott dobás, vagy csak egyszerűen gyűrűből kiperdülő kísérlet fért bele ebbe a periódusba fehérvári részről. Közben meg az addig sem acélos védekezés elemeire hullott, a Szolnok szinte besétálhatott a palánk alá. Egyetlen kiemelkedő teljesítmény sem volt az Albacompban, és nemcsak a jó játék hiányzott, hanem a küzdőszellem is.
Az utolsó negyed kezdetére kialakult tizennyolc pontos hátrány lefutott meccsről beszélt, és tulajdonképpen az is lett ekkorra már a negyeddöntő első találkozója. Igaz, hogy 10-0-val kezdtük a záró etapot, de ahhoz, hogy ekkora hátrányból fordítani is sikerüljön, az ellenfél is kellett volna. Márpedig a Szolnok nem tett szívességet: a fontos pillanatokban Alekszics pontot szerzett, míg a túloldalon ismételten minden kijött. Kozmetikázni ugyan még sikerült az eredményt, de ez tökmindegy: a play-offban hat ponttal kikapni ugyanannyi, mint hússzal. Illetve talán mégsem: szeretnénk hinni, hogy az utolsó negyed megnyerése azért egy "még nem adtuk fel" üzenetnek megteszi, mert az kétségtelen, hogy innentől kezdve a Szolnoknak van oka az önbizalomra. Ha hazai pályán nem hibáznak, továbbjutnak.
Talán nem csak e sorok írójában merült fel egy régi emlék, '99-ből, amikor hasonlóan katasztrofális hazai meccsel nyitottunk a Zete ellen. Onnan volt visszaút, de ne feledjük, ez egy erősebb ellenfél, és egy másik Albacomp. Amely bebizonyította már, hogy tud nagyon jól, koncentráltan, eredményesen játszani - s talán nem is kellene több, mint ezt a játékot újra elővenni. Némi önvizsgálat után tiszta fej és szív szükségeltetik hozzá, ha meglesz, a helyszín sem fog számítani. Bár kétségtelen: most már Szolnokon is nyerni kell egy meccset.
Farkas Sándor: "Kilenc hónap munkáját percek alatt tönkre tettük. Most van kilenc napunk rá, hogy ezt helyrehozzuk."
