Nem nagyon lehet manapság keményebb feladatot elképzelni a bajnokságban, mint megpróbálni legyőzni a Paksot. Nem is sikerült még senkinek. Bár ugyanezt a ZTE is elmondhatja magáról, a címvédő kerete masszívabbnak tűnik, védekezése pedig kiemelkedő. Hazai pályán nem szabad botlani - ez továbbra is így van, de most csak a legmagasabb szintű csapatjátékkal lehet megfelelni az elvárásnak. 

Az Atomerőmű mestere, Branislav Dzunics a maga képére formálta csapatát, s mivel Pakson ehhez kiemelkedő anyagi háttér segíti, nem csoda, hogy a munkamániás, hatalmas fegyelmet tartó és a csillogás helyett a kollektív játékra szavazó tréner az általa kiválasztott játékosokkal sikert sikerre halmoz. Fontos, hogy Dzunics valóban saját értékrendje alapján válogat, a megbízható kosaras nála előrébb áll a virtuóznál - nem mintha jó játékosban hiánya lenne... De fegyelmezett katonái, akik közül többeket korábbi csapatából csábított Paksra, elsősorban koncentrált védekezésükkel, megalkuvást nem ismerő harcmodorukkal szállítják az eredményeket. Tény, a Paks ellen minden pontért, a pálya minden centiméteréért iszonyatosan meg kell küzdeni.

És nem mellékesen a gazdag keret lehetővé teszi, hogy akár fáradtság, akár hiba miatt azonnal lekapja még kulcsjátékosait is a pályáról, mert, mint az Eötvös-cirkuszban: van másik... Honi viszonylatban félelmetesen erősnek mondható az állomány, magyar válogatottak és amerikai légiósok alkotják még a bővebb rotációt is. Dzunics nem alkuszik: az ikonnak számító Gulyást is saját elképzelései szerint használja (az ebből fakadó surlódást pedig egyelőre megúszta tekintéályvesztés nélkül, sőt, úgy tűnik, elérte, hogy a nehéz ember hírében álló center is beálljopn a sorba). Márpedig ott, ahol a fantasztikus adottságú óriás is csak egy a sorban, tényleg rend van. English töretlen harci szelleme, Dill remek fizikuma, Clark hatalmas védőmunkája mellett már negyedik légiósra, a remekül bemutatkozó Martinra is számíthat a mester. És a magyar kontingenst, Horváth Ákost, Körtélyesit, Kiss Zsoltot, Mészárost, Gulyást is megirigyelné bármelyik ellenfél, főleg, ha az eddig látottak szerint húzzák a szekeret...

Ilyen erős rotációval nem csoda, ha harminc percet sem tölt pályán senki átlagban - de nem is fárad el a Paks. Szervezett védekezésük olykor levegőt sem enged az ellenfélnek a palánk alatt, pedig nyilvánvaló, az Albának meg kell találnia a réseket, ha győzni akar. És persze a lerohanásokból minél több pontot szerezni, mielőtt felállhatna az a védelem... Ehhez viszont a mi oladlunkon is jó védekezés, és főleg lepattanók kellenek, nincs mese, a centerszekciónak kivétel nélkül oda kell tennie magát. Sebességben nem maradunk el a Pakstól, de ezt érvényesíteni csak tökéletes koncentrálással lehet, mert abban az erdőben, ami a másik térfélen vár ránk, csak a pontos passzoknak lesz esélyük eljutni a címzetthez.

A fehérvári legénység egyéni képességeiben persze bízhatunk, hiszen Simon, Hanga, Radovics vagy Banks semmivel nem rosszabb kosaras a rivális sztárjainál, és benne van az extra Lee és Toya játékában is. De ezt a Paksot csak együtt tudják legyűrni, a szervezett csapatjátékból aztán úgy is magától értetődően bújnak elő a virtuóz szólók. Ha így lesz, a hazai sikerre váró közönség hangulati aláfestésével ismét lehet olyan emlékezetes az Alba-Paks, mint a 2008-as playoffban. Nagy győzelmeket csak nagy ellenfeleken lehet aratni - innen nézve a feltételek most is adottak.